Finnország: svéd kommentátor a futballválogatott élén
A 63 éves szakember – aki népszerű televíziós kommentátor a svéd televízióban – 2016 elején áll munkába.
A 63 éves szakember – aki népszerű televíziós kommentátor a svéd televízióban – 2016 elején áll munkába.
Backe korábban három dán bajnoki címet nyert az FC Köbenhavnnal, 2007–2008-ban másodedző volt a Manchester Citynél, legutóbb pedig – 2010 és 2012 között – a New York Red Bullsnál dolgozott.
Másodedzőként 2008–2009-ben tevékenykedett a mexikói válogatottnál is, és a finn lesz az első szövetségi kapitányi megbízatása.
Elődjét, a 2011-ben kinevezett Mixu Paatelainent júniusban menesztették a nemzeti együttes gyenge szereplése, illetve – a magyaroktól elszenvedett – sorozatban negyedik veresége miatt.
A Finn Labdarúgó-szövetség a honlapján jelentetett meg egy álláshirdetést a kapitányi posztra, amelyre a Nemzeti Sport információi szerint magyar szakember is jelentkezett.
A finnek hat mérkőzésen szerzett négy pontjukkal az ötödik helyen állnak az F jelű Eb-selejtezőcsoportban.

Sikeres Eb-t zártak a magyar fekvenyomók

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je





