Bayern: távozik a belső védő, a Wolfsburgban folytatja

Vágólapra másolva!
2015.08.30. 14:59
A Bayern München labdarúgócsapatának középhátvédje, Dante a VfL Wolfsburgban folytatja pályafutását. A két klub nem hozta nyilvánosságra a brazil válogatott játékos vételárát. A bajorok közben megegyeztek a Juventusszal Kingsley Coman ügyében. 

A 31 éves futballista az előző szezonban 39 tétmérkőzésen lépett pályára, ám Jérome Boateng és Mehdi Benatia mellett a mostani idényben valószínűleg nem jutna állandó játéklehetőséghez, ezért a távozás mellett döntött.

A Bayern München vasárnap bejelentette, hogy megegyezett a Wolfsburggal az átigazolás részleteiről, így Dante a „farkasokhoz” szerződött.

A Borussia Mönchengladbach korábbi játékosa hároméves szerződést kötött a VfL-lel, amely sajtóhírek szerint hárommillió euró körüli összeget fizetett érte.

A Bayern és a Juventus megállapodásának értelmében Kingsley Coman a következő két évben kölcsönben a német rekordbajnokot erősíti, a bajoroknak ezután opciós joguk lesz a 19 éves francia U21-es válogatott támadó megvásárlására.

A Bayern egész nyáron Comant „kergette", júliusi ajánlatát még visszautasította a Juve, az átigazolási szezon lejárta előtt azonban sikerült megállapodnia a két klubnak. Coman az orvosi vizsgálat után vasárnap aláírta szerződését a müncheniekhez, ahol a 29-es számú mezt fogja viselni.

A transzfer anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de olasz sajtóhírek szerint 8 millió euróért veszi kölcsön Comant a Bayern, majd 23 millió ellenében nyílik lehetősége a végleges megszerzésére.

„Coman az egyik legtehetségesebb játékos jelenleg Európában, így elégedettek vagyunk, hogy le tudtuk igazolni – mondta Matthias Sammer, a Bayern sportigazgatója. – Kingsley gyors, technikás és veszélyes játékos, remélhetőleg profitálni fogunk belőle."

 

A Wolfsburghoz kapcsolódó hír, hogy hamarosan Julian Draxler szerződtetését is bejelentheti. A német válogatott középpályást a Juventus is szívesen látta volna a soraiban, sőt korábban ajánlatot is tett a 21 éves játékosért.

Legfrissebb hírek

NB II: ötszörös magyar bajnokot igazolt a Vidi

Labdarúgó NB II
1 órája

Ifjabb Dárdai Pál a Puskás Akadémiában, Varga Roland Fehérváron folytatja – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
17 órája

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55
Ezek is érdekelhetik