Szerbia: Szivics veheti át a világbajnok generációt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.29. 13:08
A szerb Mondo értesülései szerint a Kecskeméti TE és a DVTK volt edzője, Tomiszlav Szivics az egyik esélyes a világbajnok U20-as nemzeti csapatra épülő szerb U21-es válogatott irányítására.

A Szerb Labdarúgó-szövetség rendkívüli bizottsága pénteken ül össze, hogy határozzon az új szövetségi edző személyéről. A szervezet Mladen Dodics helyére keres trénert, Veljko Paunovics, a világbajnok U20-asok edzője nem vállalta a megbízást.

A nemzeti csapatokkal foglalkozó szövetségi alelnök, Szavo Milosevics, valamint az utánpótlás-igazgató Mitar Mrkala leszűkítette a jelöltek listáját. A két esélyes: a szerb korosztályos válogatottakat edzőként már végigjáró, korábban az U17-es, U19-es és U-21-es együttest is irányító Tomiszlav Szivics, valamint a szingapúri szövetség korábbi technikai igazgatója, Szlobodan Pavkovics.

Szivics a Mondo beszámolója szerint a napokban a Szerb Labdarúgó-szövetség irodáiban járt. Mellette szól jelentős tapasztalata az U-válogatottakkal, ellene viszont, hogy már kétszer is elszerződött a korosztályos csapatoktól, hogy klubedzőnek álljon.

Legfrissebb hírek

A szerb női válogatottak munkáját koordinálja az előző idény végén visszavonuló Andrea Lekics – hivatalos

Kézilabda
2025.09.30. 16:48

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
2025.09.30. 11:54

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
2025.09.09. 19:59

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Sztojkovics meghívta a szerb válogatottba a Partizan félig magyar tehetségét

Minden más foci
2025.08.19. 12:38

Megkezdték a bajnokságot a Liverpool U21-esei, Pécsi Ármin debütált

Angol labdarúgás
2025.08.19. 08:00
Ezek is érdekelhetik