Felkészülés: Mexes elképesztő góljával Milan-siker a derbin

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 16:02
null
Philippe Mexes találata elnyerte Szinisa Mihajlovics vezetőedző tetszését is (Fotó: AFP)
A Bajnokok Kupája elnevezésű nemzetközi tornán az olasz AC Milan 1–0-ra legyőzte városi riválisát, az Internazionalét.

A Diego López – Calabria, Alex, Ely, De Sciglio – Poli, N. de Jong, Bertolacci – Honda – Matri, Niang kezdővel felálló Milan kezdte aktívabban a meccset, és az első negyedóra végén Carrizónak hárítania is kellett Niang lehetőségénél.

A Carrizo – Santon, Andreolli, Popa, Nagatomo – Taider, Gnoukouri, Dimarco – P. Delgado, Longo, Baldini tizeneggyel kezdő fekete-kékek a félidő derekához érve veszélyeztették a kaput, de Gnoukouri a léc fölé lőtt.

Az első félidőben a lehetőségek rendre kimaradtak, így gól nélküli állás mellett fordultak a felek. A szünetben beállók közül viszont többen főszereplővé léptek elő. A 62. percben megszületett a találkozó egyetlen találata: Bonaventura bal oldali szöglete után Mexes a levegőbe felugorva, félfordulatból lőtt 17 méterről hatalmas gólt a jobb felső sarokba, Carrizo gyakorlatilag megmozdulni sem tudott (1–0).

Bár gól már nem esett, így sem telt eseménytelenül a hajrá, ugyanis Nocerino és Kondogbia párbaja végén a Milan játékosa hátulról, páros lábbal szállt bele ellenfelébe, amiért természetesen egyből pirosat kapott.

BAJNOKOK KUPÁJA
Milan–Inter 1–0


Mexes óriási gólja



Nocerino piros lapja

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
8 órája

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
9 órája

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09
Ezek is érdekelhetik