Felkészülés: Ibrahimovicék két góllal megverték a Man. Unitedet

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 06:46
null
Zlatan Ibrahimovic szerezte a PSG második gólját a Manchester United ellen (Fotó: Reuters)
A francia bajnok Paris Saint-Germain 2–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet a Bajnokok Nemzetközi Kupája elnevezésű felkészülési torna észak- és közép-amerikai zónájának magyar idő szerint csütörtök hajnali mérkőzésén. A párizsi csapat góljait Blaise Matuidi és Zlatan Ibrahimovic szerezte az első félidőben.

A Manchester United kezdőcsapatában a nyári szerzemények közül Matteo Darmian, Bastian Schweinsteiger és Memphis Depay is helyet kapott, míg a PSG kapuját az Eintracht Frankfurttól megvásárolt Kevin Trapp védte. A párizsi csapatban ismét kezdett a 18 éves Jean-Kévin Augustin, aki a felkészülési mérkőzéseken eddig biztató teljesítményt nyújtott.

A francia bajnok a 25. percben szerezte meg a vezetést, amikor egy szépen felépített ellentámadás során Lucas Moura szöktette a védők között kilépő Blaise Matuidit, aki Phil Jonesszal szemben megnyerte az egy az egy elleni párharcot, majd elpöckölte a labdát a bizonytalanul helyezkedő David De Gea mellett (0–1).

Kilenc perccel később az MU védelme újabb PSG-gólhoz asszisztált. Ibrahimovic játszotta meg a bal szélen Maxwellt, a brazil balhátvéd laposan középre gurított, a svéd csatár pedig öt méterről senkitől sem zavartatva De Gea lába között a kapuba passzolt (0–2).

A United menedzsere, Louis van Gaal a második félidőben ezúttal nem forgatta fel annyira a csapatát, mint a Barcelona ellen, de így sem sikerült szépíteni. A másik oldalon Laurent Blanc vezetőedző minden mezőnyjátékosát lecserélte.

A PSG tíz pontot szerzett a Bajnokok Nemzetközi Kupája elnevezésű felkészülési tornán, ezzel a hátralévő meccsek (Chelsea–Fiorentina, Fiorentina–Barcelona) eredményétől függetlenül megnyerte az észak- és közép-amerikai zónát.

BAJNOKOK NEMZETKÖZI KUPÁJA
Manchester United (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 0–2
(0–2)
Chicago, Soldier Field. Vezette: Kelly (ír)
MU: De Gea (Johnstone, a szünetben) – Darmian, P. Jones (Smalling, 65.), Blind, Shaw (A. Valencia, 66.) – Carrick (Goss, 81.), Schweinsteiger (Schneiderlin, a szünetben) – Mata (Lingard, 81.), Depay, A. Young (A. Pereira, a szünetben) – Rooney
PSG: Trapp – Van der Wiel (Marquinhos, a szünetben), Aurier (David Luiz, a szünetben), T. Silva (Sabaly, 62.), Maxwell (Digne, a szünetben) – Verratti (Rabiot, 62.), Stambouli (Nkunku, 70.), Matuidi (Kimpembe, 71.) – Augustin (Cavani, a szünetben), Ibrahimovic (Bahebeck, 70.), Lucas Moura (Ongenda, 70.)
Gólszerző: Matuidi (25.), Ibrahimovic (34.)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
7 órája

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
2025.05.08. 14:43

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:59

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 23:57

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55
Ezek is érdekelhetik