DiaEuro 2015: kiütéses siker, a portugálok jönnek a 8 között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.22. 17:26
Edzőmeccsnek is kevés volt a magyar válogatott belgák elleni mérkőzése a cukorbetegek futsal Európa-bajnokságán Kolozsváron. A Hevesi Tamás vezette csapat 16–1-re győzött.

Belgium az első két csoportmeccsén nem szerzett pontot, így már a találkozó előtt biztossá vált, hogy nem juthat tovább. A magyar csapat úgy lépett pályára, hogy a döntetlen is elég a nyolc közé kerüléshez, de a papírforma többgólos sikert sejtetett.

A magyar csapat néhány tagját vírusos fertőzés támadta meg, a kapus, Gremsperger Gábor egyáltalán nem állhatott Hevesi Tamás kapitány rendelkezésére. Így már jóval a meccs előtt eldőlt, hogy ezúttal is Tövisháti Tamás véd.

Nem mintha a kapuskérdés bármit is befolyásolt volna az esélyeken. Már az első percben megszereztük a vezetést Pinczés Balázs révén. Záporoztak a lövések a belga kapura, és majdnem mindegyikből gól is lett. A legtöbbet Purguly Edgár szerezte, összesen hatszor talált be. A második félidő vége felé volt olyan perc, amikor háromszor köszönt be.

Már 16–0-nál járt a csata, amikor a belgák megszerezték a becsületgóljukat. Ettől annyira lelkessé vált az egyik belga, hogy még a magyar padhoz is átrohant pacsizni.

Ezzel a győzelemmel a magyar válogatott csoportelsőként bejutott a negyeddöntőbe, ellenfele Portugália lesz a négy közé jutásért. A találkozó magyar idő szerint délután négy órakor kezdődik.

DIAEURO 2015, KOLOZSVÁR
Csoportkör, 3. mérkőzés
Magyarország
–Belgium 16–1
Magyarország: Tövisháti – Földvári, Nagy R., Pinczés, Brondics. Csere: Rezessy, Sándor, Czernai, Purguly
G: Pinczés (1., 21., 34.), Brondics (2., 5., 19.), Czernai (9.), Nagy R. (15., 26.), Purguly (16., 19., 34., 34., 35., 38.), Földvári (17.), ill. Torfs (39.)
A csoport másik mérkőzésén: Bosznia-Hercegovina–Szlovénia 6–0
A végeredmény: 1. Magyarország 7 pont (19–3), 2. Bosznia-Hercegovina 7 (17–1), 3. Szlovénia 3 (6–8), 4. Belgium 0 (1–31)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik