DiaEuro 2015: kemény csatában elődöntős a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2015.07.23. 20:02
Portugália legyőzésével a magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott elődöntőbe jutott a kolozsvári futsal Európa-bajnokságon.

A vírusos fertőzés, amely a csapat néhány tagját érintette az elmúlt napokban, Rezessy Bálintot is megtámadta, így ő ma nem tudott a gárda rendelkezésére állni.

Portugália kedves emlék, hiszen a 2013-as zadari (zárai) Európa-bajnokság döntőjében éppen ezt a válogatottat verte meg a Hevesi Tamás vezette együttes, s lett kontinensbajnok.

Az első félidőben kiegyenlített küzdelmet láthattak a nézők. Inkább a portugálok kezdeményeztek, de gyors játékosaink remek kontrákat vezettek. Ezzel együtt némileg váratlanul szereztük meg a vezetést. A 13. percben Pinczés Balázs beadásába Jonas Venancio nagyon rosszul ért bele, s a kapuba sodorta a labdát. Öngól! 1–0

A portugálok sorra vezették a támadásokat, többször veszélyben forgott a magyar kapu. Ám Tövisháti Tamás végig parádésan védett. A félidőben már nem változott az eredmény, egygólos magyar előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrész leginkább Tövisháti és a portugálok legjobbja, Jonas Venancio közötti párharcról szólt. Venancio biztosan jóvá akarta tenni az első félidőben elkövetett hibáját, de hiába került ziccerbe számos alkalommal, kapusunk eszén ezen a napon nem lehetett túljárni.

A dráma csúcspontja a 39. percben érkezett el. A portugál kapus, André Friexieiro ki akarta dobni a labdát. Ez még önmagában nem lett volna baj, csakhogy közben kilépett a hatoson kívülre, így szabadrúgáshoz jutottak a mieink. Nagy Roland hatalmas erővel kilőtte a jobb felső sarkot! 2–0

Ezzel végleg eldőlt a találkozó. A továbbiakban már nem változott az eredmény, a magyar válogatott bejutott az elődöntőbe, amelyben Bosznia-Hercegovina lesz az ellenfele magyar idő szerint délután öt órától.

DIAEURO 2015, KOLOZSVÁR
Negyeddöntő
Magyarország–Portugália 2–0
Magyarország
: Tövisháti – Földvári, Nagy R., Pinczés, Brondics. Cserepad: Sándor, Czernai, Purguly
G: Venancio (13. – öngól), Nagy R. (39.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik