Női vb: a Bayern légiósa elődöntőbe lőtte a címvédőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.28. 03:24
null
A győztes gól utáni pillanatok – a címvédő Japán bejutott az elődöntőbe (Fotó: Reuters)
A címvédő Japán 1–0-ra legyőzte az előzőleg Brazíliát búcsúztató Ausztráliát a női világbajnokság negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol a házigazda Kanadát kiejtő Angliával találkozik.

A 2015-ös világbajnokságon az ötödik mérkőzésüket is egy góllal nyerték meg a címvédő japánok, akiknek mind a hét gólja más játékos nevéhez fűződik. A felejthetetlennek nem mondható meccs hajráját „megnyomta” az ázsiai csapat, amelynek győztes találatát a csereként beálló Ivabucsi Mana szerezte.

A 22 esztendős játékos a legutóbbi idényben német bajnok lett a Bayern Münchennel, míg annak idején 2008-ban és 2009-ben megválasztották Ázsia legjobb fiatal játékosának.

A japánok az elődöntőben az angolokkal találkoznak, akik a házigazda Kanada legyőzésével először jutottak be világbajnokságon a legjobb négy közé.

AUSZTRÁLIA–JAPÁN 0–1

Az angol keret egyetlen légiósa, Jodie Taylor korán megszerezte a vezetést csapatának, miután kihasználta Lauren Sesselmann nagy hibáját. Három perccel később Lucy Bronze bólintott a vendéglátók kapujába, ezzel kevesebb mint negyedóra játék után már két góllal vezetett az európai együttes.

A kanadaiak az első félidő hajrájában a válogatottban 155. alkalommal eredményes Christine Sinclair találatával szépítettek, ám a második játékrészben már nem tudták bevenni az angolok kapuját – a vancouveri stadionban helyet foglaló 54027 néző többségének legnagyobb bánatára.

Kanada legjobb szereplése a világbajnokságok történetében továbbra is a 2003-ban elért negyedik hely.

ANGLIA–KANADA 2–1

NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, KANADA
NEGYEDDÖNTŐ
Ausztrália–Japán 0–1
(Ivabucsi 87.)
Anglia–Kanada 2–1 (J. Taylor 11., Bronze 14., ill. C. Sinclair 42.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Németország–Franciaország 1–1 (Sasic 84. – 11-esből, ill. Nécib 64.) – tizenegyesekkel 5–4
Kína–Egyesült Államok 0–1 (Lloyd 51.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Június 30. (szerda), 1.00:
Egyesült Államok–Németország
Július 1. (csütörtök), 1.00: Japán–Anglia

Legfrissebb hírek

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik