Argentína: ismét elhunyt egy labdarúgó mérkőzés közben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.25. 07:32
null
Újabb tragédia a futballpályán (mundod.lavoz.com.ar)
Ismét elhunyt egy fiatal labdarúgó Argentínában: a 27 esztendős Cristian Gómez mérkőzés közben összeesett, és életét már nem lehetett megmenteni.

Tíz nappal azután, hogy elhunyt Emanuel Ortega, az argentin ötödosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő San Martín játékosa, akit a Juventud elleni mérkőzésen egy labdáért vívott ütközés során érte a súlyos baleset, újabb tragédia történt az országban: Cristian Gómez összeesett a pályán a Boca Unidos–Atlético Paraná mérkőzésen, és életét vesztette.

A fiatal védőt azonnal ellátták még a pályán, miután rosszul lett – kétségbeesett társai mezükkel legyezgették, hogy több levegőhöz jusson –, majd perceken belül kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta.

Orvosai szerint ugyan még magához tért egy alkalommal, de azután újra eszméletét veszítette, és nem sikerült újraéleszteni.

A másodosztályban rendezett mérkőzést természetesen félbeszakították, sőt, az Argentin Labdarúgó-szövetség az összes hátralévő vasárnapi mérkőzést elhalasztotta, és kedden is szünetelnek a bajnoki és kupaküzdelmek az országban.

Legfrissebb hírek

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
8 órája

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
2025.07.09. 10:05

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

„Nehezen találom a megfelelő szavakat” – liverpooli csapattársai megható sorokkal búcsúztak Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.04. 17:52

Gyász: eltemették Horváth Zoltánt

Egyéb egyéni
2025.07.04. 16:53

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Megható videóval búcsúzott Jotától a Liverpool: „A mi srácunk Portugáliából. Örökké...”

Angol labdarúgás
2025.07.04. 12:02

Szombaton lesz Diogo Jota temetése

Minden más foci
2025.07.04. 09:17
Ezek is érdekelhetik