Labdarúgás: az Interpol körözi a volt kolumbiai klasszist

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.30. 15:59
Freddy Rincón, a kolumbiai labdarúgó-válogatott korábbi játékosa óriási bajba keveredett. Jelenleg az Interpol körözi, miután a panamai hatóságok többek között pénzmosással és kábítószerrel kapcsolatos visszaélésekkel gyanúsítják.

Rincón 84-szer ölthette magára a kolumbiai válogatott mezét, és 17 góllal segítette társait – egyebek mellett két Copa América-bronzéremhez. A három világbajnokságon is szereplő, többek között a Real Madrid, a Palmeiras, illetve a Napoli csapatát is megjáró Rincón profi pályafutását 2004-ben, a Corinthians színeiben fejezte be, majd 2010-ig kisebb csapatoknál edzősködött. Azóta elszakadt a profi futballtól, és kétes ügyekbe keveredett, most a panamai hatóságok pénzmosással és kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják a 48 éves férfit. Rincón ártatlanságát hangoztatta a kolumbiai Semana című hetilapnak.

„Panama semmilyen bizonyítékot sem tud felmutatni ellenem. Mutatja az ártatlanságom, hogy a brazil hatóságok felfüggesztették az ellenem folyó eljárást, Kolumbiának pedig ugyanezt kellene tennie” – tudatta a közvéleménnyel az egykori klasszis.

Legfrissebb hírek

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
2025.03.24. 08:57

Videó: Thierry Henryval ünnepeltek az Egyesült Államokat Los Angelesben megverő panamaiak

Minden más foci
2025.03.22. 14:14

Raphinhának kellett lelökdösnie a győztes gólt szerző Vinícius Júniort a brazilok meccsén – videó

Foci vb 2026
2025.03.21. 17:16

„A kolumbiai futballban sohasem merülhet feledésbe a neve” – végső búcsút vettek Kocsis Imrétől

Minden más foci
2025.02.04. 18:27

Lezárták a nyomozást Kylian Mbappé szexuális zaklatási ügyében

Francia labdarúgás
2024.12.12. 14:08

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Kolumbia kiütéses győzelmet aratott Chile ellen hazai pályán

Minden más foci
2024.10.16. 00:45
Ezek is érdekelhetik