PSG: Neymarral pótolnák Ibrát, de Messi is a célpontok között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.31. 18:58
null
Ki lesz Zlatan utódja? Messi? Vagy Neymar? Esetleg más? (Fotó: Action Images)
Francia lapértesülés szerint a Paris Saint-Germain keresi Zlatan Ibrahimovic utódját, és a Barcelona brazil támadójában, Neymarban látja a megoldást.

 

A 33 éves svéd klasszis szerződése 2016-ban lejár a párizsiaknál, és Laurent Perrin, a Le Parisien újságírója szerint az utódjelöltek közül Neymar áll a kívánságlista élén.

„Neymar a PSG első számú célpontja” – mondta Perrin, aki nyomatékosította, nem a 23 éves brazil játékos az egyetlen kiszemelt.

„Ha Messi elérhetővé teszi magát, akkor a PSG nem hezitál majd, hogy megkaparintsa. Nincs kétség afelől, hogy a párizsiak mindent meg tudnának adni neki, amire csak vágyik. Leo 29 éves lesz 2016 nyarán, és tudja, hogy arannyal kirakott vörös szőnyeges fogadtatás várná a klubnál. Ugyanakkor, minden rajta áll” – tette hozzá a Le Parisien újságírója.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
16 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:06

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01
Ezek is érdekelhetik