Futball: nem a videobíróra és a többi újításra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.28. 17:21
A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB mindhárom újítási javaslatot elvetette szombati ülésén.

Az észak-írországi Craigavadben rendezett tanácskozáson az IFAB úgy döntött, hogy sem a hosszabbítás esetén felvetett negyedik cserelehetőséget, sem a tripla büntetést, sem a videobíró bevezetését nem támogatja. Jelenleg a tripla büntetés akkor valósul meg, ha egy játékos a tizenhatoson belüli szabálytalansága nyomán piros lapot kap és a meccs után el is tiltják ezért, az ellenfél pedig büntetőhöz jut. Ennek kapcsán ugyanakkor Patrick Nelson, az északír szövetség főtitkára és IFAB-képviselője közölte: „Való igaz, hogy a büntetés ebben a formában túl szigorú.”

A videobíró alkalmazásáról Jérome Valcke, a nemzetközi szövetség (FIFA) főtitkára azt mondta: ez a futballtörténelem legnagyobb döntése lehet, amelyet nem szabad elsietni.

Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB tagságának felét – 1913 óta – a FIFA adja, a másik négy szakértő Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik