Belgium: az Afrika-kupa letudva, jön a magyar kaland?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.05. 09:46
Djibril Paye egyelőre teljesen ismeretlen a magyar futballszurkolók számára, lehet, hogy mindörökre az is marad, de akad egy belgiumi lapinformáció, amely e téren változást hoz.

A belga bajnokság 10. helyén álló Zulte Waregem új csapatot keres a guineai védőnek – akit tavaly nyáron igazolt a moldovai élvonalból –, és a Het Laatste Nieuws nevű belga lap szerint Magyarországon is tapogatózik, ott ugyanis még javában nyitva a játékospiac. Csapatnevet nem említenek.

A 24 éves balhátvéd a guineai válogatott tagjaként egyszer csereként, egyszer kezdőként pályára lépett a most zajló Afrikai Nemzetek Kupáján (csapata a negyeddöntőben kiesett).

Paye az FC Tiraspolban, majd a Sheriffben alapember volt, azonban a belga bajnokság őszi idényében mindössze 14 percet töltött a pályán.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
11 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
14 órája

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik