MLS: július 1-jén lép érvénybe Lampard New York-i szerződése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.11. 19:08
A New York City FC labdarúgócsapata megerősítette, hogy Frank Lampard aláírta szerződését, amelynek értelmében július 1-jétől az MLS-ben szereplő klubot erősíti.

Miután Frank Lampard elhagyta a Chelsea-t, 2014 júliusában bejelentette, hogy a New York City FC-ben folytatja a pályafutását. Nem sokkal ezután azonban csatlakozott a Manchester Cityhez, amelyet az eredeti tervek szerint az őszi szezonban erősített volna, hogy aztán 2015 elején valóban az amerikai klubja rendelkezésére álljon. Manchesteri szerepvállalása azonban a vártnál jobban sikerült, fontos gólokkal segítette a Cityt, amely így 2015 tavaszára is „kölcsönvette”. Ezután vetődött fel a gyanú, miszerint Lampard hivatalosan sosem volt a New York City játékosa.

Claudio Reyna, a tengerentúli klub sportigazgatója az MLSsoccer.com-nak adott interjújában tiszta vizet öntött a pohárba. A korábbi 111-szeres amerikai válogatott középpályás elmondta, hogy a tavaly velük, pontosabban a mindkét klub tulajdonosának számító City Football Grouppal szóban megállapodó Lampard csütörtök este aláírta két évre szóló MLS-szerződését, amely idén július 1-jén lép érvénybe, azt követően játszhat az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) első idényét töltő New York-i csapatban.
Ezután vetődött fel a gyanú, miszerint Lampard hivatalosan sosem volt a New York City játékosa.

Claudio Reyna, a tengerentúli klub sportigazgatója az MLSsoccer.com-nak adott interjújában tiszta vizet öntött a pohárba. A korábbi 111-szeres amerikai válogatott középpályás elmondta, hogy a tavaly velük, pontosabban a mindkét klub tulajdonosának számító City Football Grouppal szóban megállapodó Lampard csütörtök este aláírta két évre szóló MLS-szerződését, amely idén július 1-jén lép érvénybe, azt követően játszhat az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) első idényét töltő New York-i csapatban.

Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
8 órája

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37
Ezek is érdekelhetik