PSG: Messi a kakukktojás David Luiz álomcsapatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 20:24
null
David Luiz álomcsapata
A PSG labdarúgócsapatát erősítő brazil David Luiz három argentin játékost is berakott a saját álomcsapatába, amelyben mostani és korábbi csapattársai szerepelnek – Lionel Messit kivéve.

David Luiznál Petr Cech az első számú kapus, a védelembe pedig saját magán kívül még két brazil játékost tett be. A hátsó alakzat jobb oldalán Braniszlav Ivanovicsra esett a választása, többek között azért, mert a szerb védő szerinte akkorát ugrik, mint egy kenguru.

A középpályán két-két olyan labdarúgó kapott helyet, akikkel a Chelsea-nél, illetve a Benficánál szerepelt együtt. Utóbbiak között található Pablo Aimar, akit a legjobbnak nevezett mindenkori csapattársai közül.

David Luiz álomcsapatában az egyik támadó Neymar, a másik pedig Lionel Messi.

„Sosem játszottunk egy csapatban, de többször volt szerencsém ellene pályára lépni, fantasztikus játékos. Minden idők legjobbja” – mondta a PSG brazil védője Messiről.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Szoboszlai a hétvége álomcsapatában a spanyol hírügynökségnél

Angol labdarúgás
2025.09.02. 14:46

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24

Ők voltak a legjobb vételek ezen a nyáron a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.08.27. 11:17

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15
Ezek is érdekelhetik