Női vb: a FIFA bakizott a sorsolásnál, de letisztult a kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.06. 19:34
Elkészítették a 2015-ben Kanadában rendezendő női labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását. A legizgalmasabbnak a D-csoport ígérkezik, melyben az olimpiai és kétszeres világbajnok Egyesült Államok mellett a világranglista ötödik helyén álló svédek, a tizedik ausztrálok és az ANK-győztes nigériaiak kaptak helyet.

A címvédő japánok Svájccal, Kamerunnal és Ecuadorral kerültek egy négyesbe, míg az első kalapból kihúzott csapatok által elkerülni kívánt angolokat a franciák – valamint a kolumbiaiak és a mexikóiak – mellé sorsolták ki.

A ceremónia nem zajlott le zökkenőmentesen, hiszen Jérome Valcke, a FIFA szóvivője szemrebbenés nélkül összesorsolta a brazilokat Kolumbiával – ami nem valósulhatott volna meg, mert az európai csapatokon kívül az azonos kontinensbeli együttesek nem kerülhettek egy kvartettbe –, aztán hölgy műsorvezető társa, a FIFA női versenybizottságának vezetője, Tatjana Hänni hívta fel a figyelmét a hibára. A nemzetközi szövetség elöljárójának az arcára fagyott a mosoly, de végül sikerült kibogozni a szálakat, és Dél-Korea került át a vb-címmel még adós selecao csoportjába.

A világbajnoki mérkőzéseknek Ottawa mellett Montreal, Edmonton, Vancouver, Winnipeg és Moncton ad otthont. A kvartettek első két helyezettje mellett a négy legjobb csoportharmadik jut be az egyenes kieséses szakaszba. A világbajnokság június 6-án a Kanada–Kína összecsapással kezdődik, a döntőre július 5-én Vancouverben kerül sor.

A SORSOLÁS LEGKÍNOSABB PILLANATÁT ITT MEGTEKINTHETI!

A 2015-ÖS NŐI VILÁGBAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport:
Kanada (rendező), Kína, Új-Zéland, Hollandia
B-csoport:
Németország, Elefántcsontpart, Norvégia, Thaiföld
C-csoport:
Japán, Svájc, Kamerun, Ecuador
D-csoport:
Egyesült Államok, Ausztrália, Svédország, Nigéria
E-csoport:
Brazília, Dél-Korea, Spanyolország, Costa Rica
F-csoport:
Franciaország, Anglia, Kolumbia, Mexikó

Legfrissebb hírek

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
9 órája

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

Hosszabbítás után 2035-ig marad a versenynaptárban a Kanadai Nagydíj

F1
2025.06.17. 16:50

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36
Ezek is érdekelhetik