Egyiptom: 3 év után ismét beengednek drukkereket a meccsekre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.22. 11:19
Csaknem három évvel a 2012. eleji Port Szaid-i stadionkatasztrófát követően ismét megnyitják a kapukat a szurkolók előtt az egyiptomi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

A több mint hetven futballszurkoló életét követelő katasztrófa óta a belügyminisztérium betiltotta az egyiptomi bajnoki mérkőzések látogatását. Az egyiptomi belügy a sportminisztériummal és a labdarúgó-szövetséggel egyeztetve most úgy döntött, visszaengedi a drukkereket a lelátóra – igaz, korlátozásokkal.

„A belügyminisztérium és a sportminisztérium meghozta döntését, és ismét beengedi a szurkolókat a Premier League mérkőzéseire” – tudatta az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség (EFA).

A mérkőzések látogatására továbbra is szigorú korlátozások vonatkoznak. A kairói és alexandriai stadionban tízezer főben, minden más pályán ötezer főben maximálták a szurkolók számát. Az al-Ahli, a Zamalek, az al-Ittihad, az Iszmaili, az al-Maszri és a Damanhur egymás elleni mérkőzései továbbra is zárt kapusak. A tiltás óta a drukkerek csak a kontinentális kupameccseken és a válogatott mérkőzésein lehettek ott a lelátón.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: a felnőttek is belerázódtak az új sportágba

Egyéb egyéni
2025.02.21. 09:23

Izland legyőzte Egyiptomot a férfi kézi-vb rangadóján

Kézilabda
2025.01.22. 22:21

Keleti érzelmek – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2024.12.09. 22:36

Gyász: közel száz halottja lehet egy guineai mérkőzésen kitört tömegverekedésnek

Minden más foci
2024.12.02. 11:53

Egyiptom kandidál a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Párizs 2024
2024.08.11. 14:19

Marokkó kiütötte Egyiptomot, bronzérmes az olimpiai labdarúgótornán

Párizs 2024
2024.08.08. 18:55

Párizs 2024: Spanyolország drámai hosszabbításban verte meg Egyiptomot, s bejutott a férfi kézilabdatorna elődöntőjébe

Párizs 2024
2024.08.07. 11:38

Férfi kézilabda: Svédország továbbjutott; Egyiptom megelőzte Norvégiát a csoportunkban

Párizs 2024
2024.08.04. 12:33
Ezek is érdekelhetik