UEFA: az angolok vb-bojkottról beszélnek, alakul a FIFA-ellenes koalíció

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 10:33
null
Sepp Blatter helyzete most biztos, ám az UEFA erős tagállamai ellene fordulhatnak (Fotó: Reuters)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) volt elnöke, David Bernstein a BBC-nek elmondta: véleménye szerint az UEFA tagállamainak drasztikus akcióval kellene felhívnia a FIFA figyelmét az azonnali reformok megindítására és a korrupció visszaszorítására. Bernstein úgy véli, az európai tagszövetségeknek egységesen bojkottálnia kellene a következő világbajnokságot.

„Anglia nem elég befolyásos a változások kikényszerítéséhez, minket kiröhögnek, ha megpróbáljuk ezt. De az UEFA-val együtt már elég erőnk lehet a FIFA befolyásolásához. Ehhez viszont a tagszövetségeknek a következő világbajnokság bojkottjával kell fenyegetniük, ha a FIFA nem reformálja meg magát. A reform része lenne az is, hogy Sepp Blatter nem jelölteti magát ismét” – mondta Bernstein.

„Ha még pozícióban lennék az FA-ben, akkor mindent megtennék, ami erőmből telik, hogy elindítsam más UEFA-tagszövetségekkel együtt az említett folyamatot. Mindennek megvan a határa, most már elég a beszédből, cselekednünk kell” – tette hozzá a sportvezető, aki lemondott a FIFA diszkriminációellenes bizottságában viselt tisztségéről.

Bernsteint elmondása szerint a FIFA a Szovjetunióra emlékezteti, a futballvilág irányító szervezetét totalitárius rezsimhez hasonlította, amely kárára válik a labdarúgásnak. A 2022-es világbajnokság Katarnak ítélését – emlékezzünk, a FIFA etikai bizottsága mindent rendben talált a korrupciógyanút kivizsgáló jelentés után – a „sporttörténelem egyik legnevetségesebb döntéseként” emlegette. Az etikai bizottság állásfoglalása ellen még a vizsgálatot vezető Michael Garcia is kikelt, mondván, félreértelmezték jelentését. Garcia feljelentést tett, és felszólalt a teljes jelentés nyilvánosságra hozatalának érdekében. Ha kérését a FIFA visszautasítja, akkor a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul.

Az angolokhoz a szintén nem elhanyagolható lobbierőt képviselő németek is csatlakoznak: a Kicker információi szerint december 1-jére és 2-ára a DFB krízisértekezletet hív össze Frankfurtba, amelyre az UEFA összes tagállamának elnökét és főtitkárát meghívják. A fő kérdés: meg tudnak-e egyezni az európai tagszövetségek arról, hogy ellenjelöltet állítanak Blatternek? A német labdarúgóliga (DFL) elnöke, dr. Reinhard Rauball is arról beszélt, hogy az UEFA kiléphet a FIFA égisze alól, ha a sportág vezető testülete nem hozza nyilvánosságra teljes egészében a Garcia-jelentést.

Legfrissebb hírek

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30
Ezek is érdekelhetik