PSG: Zlatannal erősebb a csapat - a gólszerző a cserét dicséri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.10. 16:04
A címvédő PSG nyerte meg a francia labdarúgó-bajnokság vasárnap esti szuperrangadóját az Olympique Marseille ellen, ám Laurent Blanc, a párizsiak vezetőedzője szerint a 2–0-s eredmény után még nem lehet okuk hátradőlni.

„Nagy eredményt értünk el ma este – mondta a lefújás után Blanc. – Összességében feltétlenül megérdemeltük a győzelmet. Nagyon intenzív, jó mérkőzés volt, technikailag kimagasló színvonalon, mindkét csapat támadásra törekedett. A Marseille az első huszonöt percben remek volt, akkor fizikailag fölénk nőttek. Ez a meccs különbözött a többi bajnokinktól, mert az OM nem volt védekező felfogású, bármi történhetett volna – ez a Bajnokok Ligájára emlékeztethetett minket.”Blanc. – Összességében feltétlenül megérdemeltük a győzelmet. Nagyon intenzív, jó mérkőzés volt, technikailag kimagasló színvonalon, mindkét csapat támadásra törekedett. A Marseille az első huszonöt percben remek volt, akkor fizikailag fölénk nőttek. Ez a meccs különbözött a többi bajnokinktól, mert az OM nem volt védekező felfogású, bármi történhetett volna – ez a Bajnokok Ligájára emlékeztethetett minket.”

„Boldogok vagyunk a három ponttal, mert fontos volt a megszerzése, de ez a találkozó nem döntött el még semmit sem. Ugyanakkor önbizalmat adhat a folytatásra” – tette hozzá a siker jelentőségét ecsetelve a hazai tréner.

Marseille-i részről úgy vélik, meghatározó volt a mérkőzés szempontjából Gilbert Imbula kiállítása, ami kifejezetten szigorú döntésnek tűnt Clement Turpin játékvezető részéről.

„A meccs kiegyenlítettnek tűnt a piros lapig, utána viszont a PSG-é volt. Sikerült felpörögnünk, és domináltunk, bár gólt nem szereztünk. A végeredmény azonban törvényszerű következmény volt ebben a helyzetben” – összegzett Marcelo Bielsa, a déliek vezetőedzője.

A meccs első gólját szerző Lucas Moura a visszatérő Zlatan Ibrahimovic meccsre gyakorolt pozitív befolyását dicsérte. „Zlatannal erősebbek vagyunk. A visszatérése rendkívül fontos volt számunkra, ő a csapat referenciapontja, a gólgyáros” – magyarázta a támadó, aki összeszedett egy kisebb sérülést a mérkőzésen, ezért kihagyja a brazil válogatott soron következő, Törökország és Ausztria elleni felkészülési mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

Mintha pápát választottak volna – megnevezte új edzőjét a Lens

Francia labdarúgás
2025.06.03. 08:07

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Hatadou Sako: Én is olyan aranyérmet akartam nyerni, amilyet a PSG futballistái

Kézilabda
2025.06.02. 07:00
Ezek is érdekelhetik