PSG: Ibrahimovic beszállt a nagy csík-pipa háborúba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 14:07
null
Ibra és keddi cipője (Fotó: equipe.fr)
A L'Équipe francia sportnapilap munkatársai kiszúrták, hogy Zlatan Ibrahimovic egy nem túl sikeresen álcázott Adidas futballcsukában játszott a Paris Saint-Germainban az Ajax elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen (3–1). A történetet színezi, hogy a párizsi futballklub a Nike-val áll szerződésben – akárcsak a közelmúltig a svéd csatár.

„A megállapodás kábé két hete lejárt – kommentálta a történteket Ibrahimovic. – Kétéves hosszabbításról folynak a tárgyalások az amerikai céggel, de egyelőre semmit sem írtam alá. Manapság az a módi, hogy a gyártók fizetnek neked azért, hogy az ő termékükben lépj pályára. Ez így működik. Én mindenre nyitott vagyok. A legfontosabb persze, hogy olyan cipőt találjak, ami a legjobban megfelel az igényeimnek."

Ibra a keddi viseletével mindenesetre egyértelművé tette, hogy valóban mindenre nyitott. Az amerikai versenytársával évtizedes piaci küzdelmet vívó német sportszergyártó cégnél nem titkolják, álmaik netovábbja lenne, ha a svéd klasszis őket választaná, ám az ügyben megszólaló Emmanuelle Gaye arról nem volt hajlandó beszélni, hogy tárgyalnak-e vele vagy a képviselőivel.

Mino Raiola, a svéd csatár ügynöke ugyanakkor arról beszélt, hogy az amerikai céggel nem volt ideális az együttműködés, és úgy véli, ha nem kötnek új szerződést, az nem Zlatannak fog fájni.

Kérdés persze, mit szól az új fejleményhez a PSG, amely 2022-ig idényenként 30 millió eurót hozó szerződésben áll a Nike-val. Bár akad olyan párizsi futballista, aki ennek ellenére Adidasban játszik (Ezequiel Lavezzi), Ibra fajsúlya más, az ő szakadárkodása már jelentősen befolyásolhatja a sportszergyártó és a klub együttműködését.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
6 órája

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
15 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik