PSG: a francia visszatérne Angliába, az MU lesz a befutó?

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 14:14
Egybehangzó angol és francia lapértesülések szerint a Newcastle-től januárban a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatához átigazoló Yohan Cabaye máris visszatérne Angliába.

A franciák szerint Cabaye megelégelte, hogy a PSG-ben nem számít alapembernek, így közölte a vezetőséggel, hogy még a januári átigazolási időszakban el akarja hagyni Franciaországot.

Ennyi elég is volt az angoloknak, záporoznak a sajtóhírek, melyek szerint a Premier League-mezőny fele azonnal bejelentkezett a francia középpályásért.

A britek állítják, a Manchester United gondolja legkomolyabban a francia szerződtetését, és Louis van Gaalék már elkezdtek kidolgozni egy visszautasíthatatlan ajánlatot a párizsiaknak, amellyel januárban lecsaphatnak Cabaye-ra.

A transfermarkt.de szerint 23 millió euróra taksált francia szerződése 2017-ig érvényes jelenlegi munkaadójánál, ezt azonban biztosnak tűnik, hogy nem tölti ki Cabaye, aki a 2014–2015-ös szezonban eddig 12 mérkőzésen 458 percet játszott a Ligue 1-ban.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
8 órája

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08
Ezek is érdekelhetik