NB I: a Fradiba igazolás után rendeződött Jennerék viszonya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.08. 11:49
Az egyik holland internetes portál, a voetbalvaders.wordpress.com Julian Jenner édesapjával, Ton Jennerrel készített interjút. Az 55 éves, háromgyermekes családapa elmondta, miután legidősebb fia az Alkmaarhoz szerződött, megromlott a kapcsolatuk, amely a Ferencvárosba igazolást követően állt helyre.

A ma már a Diósgyőr kötelékébe tartozó Julian Jennernek két öccse van: Ché három, míg Yoeri nyolc évvel fiatalabb nála. Ton Jenner – aki egy időben az egyetlen holland édesapa volt, akinek mindhárom fia profi labdarúgóként kereste a kenyerét hazájában – a nyilatkozata elején szót ejtett a három testvérről.

„Apaként minél gyakrabban szerettem volna megnézni a fiaim meccseit. Szerencsém volt, hogy a korosztályos csapatok különböző időpontokban játszottak, de előfordult, hogy csak felváltva néztem meg őket” – mondta Ton Jenner, majd kitért a legnagyobb karriert befutó Julianra.

„Főleg a fizikai paraméterekben járt testvérei előtt. A pálya szélén érezte magát a legjobban, jó felépítésű, gyors játékosnak tartották, akinek kiváló a rúgótechnikája. Megvoltak azok a mentális képességei, amelyek nélkülözhetetlenek a labdarúgásban. Talán a másik két fiam e téren nem állt készen az élsportra” – vélekedett az édesapa, aki a NAC Bredában, az Alkmaarban, a Vitesse-ben és a Ferencvárosban is megforduló gyermeke pályafutásáról is beszélt.

„A bredai együttesnél eltöltött időszaka során olyan mély benyomást keltett a szakemberekben, hogy néhány szezon elteltével szerződtette az Alkmaar, melynek játékosaként kamatoztatni tudta a NAC-nál szerzett tapasztalatokat. Idővel az AZ-nél is meghálálta a bizalmat, és megismerkedett egy lánnyal. Nem volt ellene kifogásom, mert a saját lábán állt, ettől függetlenül rendszeresen tartottuk a kapcsolatot. Idővel azonban megváltozott a helyzet, megromlott a viszonyunk. Véleményem szerint a barátnője állt a történtek hátterében. Sokszor nem értettem, Julian miért bánik velem úgy, ahogy” – emlékezett vissza Ton Jenner.

A holland szélső az AZ Alkmaarnál eltöltött három idényt követően megjárta a Vitesse-t, majd 2012-ben a Ferencvároshoz igazolt – apa és fia viszonya ekkor kiegyenesedett.

„Bocsánatot kért és őszinte megbánást tanúsított. Azóta ismét rendszeresen beszélünk egymással, aminek örülök, mert egy szülő számára nincs annál fontosabb, mint hogy normális kapcsolatot ápoljon a gyerekével. Sokáig vegyes érzések kavarogtak bennem, de ezek elmúltak” – tette hozzá Ton Jenner.

Mint arról beszámoltunk, a magát a Vitesse-nél edzőként is kipróbáló ifjabbik Jenner október végén írt alá a DVTK-hoz. A Nemzeti Sport Online úgy tudja, különböző feltételek teljesülése esetén a 30 esztendős futballista akár 2017-ig is Diósgyőrben maradhat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik