Franciaország: a Mór fej miatt rúgták ki Makelelét?

Vágólapra másolva!
2014.11.06. 11:49
null
Az SC Bastia címere
A francia sajtóban megjelent információk szerint nem feltétlenül a rossz eredmények miatt menesztették a minap az élvonalbeli labdarúgócsapat, a Bastia vezetőedzői posztjáról Claude Makelelét.

A Parisienben név nélkül nyilatkozó, a korzikai klubhoz közeli informátor szerint a labdarúgóként egyebek mellett Bajnokok Ligáját és vb-ezüstérmet nyerő Claude Makelele nem mutatkozott „kellőképpen korzikainak", valójában ezért kellett felállnia a kispadról.

„Nem értette meg azt, amire elődje, Frédéric Hantz kezdetektől ügyelt: jeleket kell küldeni a helyi lakosság felé. Amikor kirobbant a vita a mór fejes zászló miatt, egyetlen megnyilatkozása sem volt ebben a témában a szurkolóink felé" – magyarázta a forrás.

Az NSO is beszámolt az október 18-án a Nice–Bastia francia bajnokin történt incidensről, amelynek előzménye az volt, hogy a nizzai hatóságok megtiltották a korzikai szurkolóknak, hogy használják a sziget jelképének számító mór fejes lobogót. A Mór fej a bastiai klub címerében is szerepel.

A Bastia vezetői a klub korábbi játékosát és edzőjét, Frédéric Antonettit ostromolják, de a korzikai születésű, helyben nagy megbecsültségnek örvendő szakember gondolkodási időt kért.

Korzika zászlaja
Korzika zászlaja

 

Legfrissebb hírek

Ligue 1: nem fékez a Lyon, behúzta a Lille elleni idegenbeli rangadót is

Francia labdarúgás
Tegnap, 19:45

Belső védői góljaival zsebelte be a három pontot a PSG az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2025.09.27. 23:05

A végjátékban fordított, s nyert Strasbourgban az Olympique Marseille

Francia labdarúgás
2025.09.26. 22:45

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Chevalier hibája döntött, 14 év után kapott ki bajnokin a PSG Marseille-ben!

Francia labdarúgás
2025.09.22. 22:12

Ansu Fatinak egy perc sem kellett az első gólhoz a francia élvonalban, és ezzel még nem végzett

Francia labdarúgás
2025.09.21. 19:59

Az időjárás közbeszólt: elhalasztják a Marseille–PSG rangadót

Francia labdarúgás
2025.09.21. 16:33
Ezek is érdekelhetik