FIFA-Aranylabda: „Amikor Blatter átkarolta Cristiano Ronaldót”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 14:50
null
Franck Ribéry sokat tapasztalt a futballban, a legutóbbi gálán az életből kapott nagy leckét (Fotó: Reuters)
A Bayern München francia klasszisa, Franck Ribéry a Sport Bildnek adott nyilatkozatában kifejtette, a kétszeres aranylabdás Cristiano Ronaldo 2013-as sikere már azelőtt biztos volt, hogy megkapta volna a díjat, és szerinte a portugál az idén is diadalmaskodik. A 31 éves játékos azonban nem udvariasságból, sokkal inkább mérgében vélekedett így.

 

„A legutóbbi Aranylabda-gálán sokat tanultam. Amikor megérkeztünk a helyszínre, szólt a feleségem, hogy »most veszíted el a díjat«. Megfordultam, és láttam, amint Sepp Blatter átkarolta Cristiano Ronaldót, akinek ott volt az egész családja. Húsz vagy harminc fő kísérte, együtt fotózkodtak. Nem vagyok hülye. Biztos volt, hogy ő nyer, különben aligha hozza el a családját” – mondta Ribéry.

„Az idén hasonló lesz a helyzet” – tette hozzá a Bayern francia szélsője.

Ribéry úgy véli, 2014-es teljesítménye alapján Manuel Neuernek vagy Arjen Robbennek kellene kapnia az Aranylabdát, de nem féltékeny csapattársaira, mert őt már hidegen hagyja a legrangosabb egyéni elismerés.

A díjra jelöltek listáját hétfőn szűkítik háromfősre, a Mundo Deportivo értesülései szerint Cristiano Ronaldo, Neuer, Robben és Lionel Messi közül kerül ki a három versenyben maradó.

Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

Luís Figo szerint Vitinha az Aranylabda egyik esélyese

Minden más foci
2025.06.26. 11:11

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00
Ezek is érdekelhetik