Argentína: a 95. percben vesztésre álltak, mégis nyertek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.08. 14:12
Hihetetlen körülmények között harcolta ki a győzelmet az argentin labdarúgó-bajnokság egyik esélyese.

Az addig hazai pályán veretlen Lanús az idegenben még nyeretlen Arsenalt fogadta. A játékvezető öt perc hosszabbítást mutatott a rendes játékidő végén, és annak leteltekor a hazai együttes szögletet harcolt ki, melyből – ahogy azt Murphy megírta – be is talált. Az egyenlítő gól már a jelzett ráadás lepörgése után született, de a bíró érthetetlen módón még ekkor sem vetett véget a mérkőzésnek: a tiltakozó vendégekkel nem törődve további négy perccel megtoldotta a találkozót. A csattanó ezután következett: a Lanús élt a lehetőséggel, és a 100. percben egy egészen hihetetlen, vígjátékba illő jelenetsor végén begyötörte a győztes gólt.

Összefoglaló a botrányos véget ért találkozóról.

A ráadás ominózus percei 2:10:00-tól láthatók a mérkőzés teljes felvételén.

Legfrissebb hírek

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
17 órája

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
2025.07.09. 10:05

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58
Ezek is érdekelhetik