PSG: Zlatan Ibrahimovic filmet forgattat magáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 12:14
null
Ibrahimovic korábban könyvet adott ki magáról, most a film következik (Fotó: Reuters)
Zlatan Ibrahimovic, a francia első osztályban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain labdarúgója filmet készíttet magáról.

 

„Ez egy rólam szóló visszatekintés lesz, amely a válogatottban szerzett csaknem ötven, elképesztő gólomat tartalmazza, ezzel nyolcvankét éves svéd rekordot döntöttem meg – mondta az egyik svéd csatornának Ibrahimovic. – Igazán büszke vagyok erre a csúcsra, remélem, ez a dokumentumfilm megmutatja azt a fiatalembert, aki keményen küzd azért, hogy elérje céljait, és tudja, minden lehetséges.”

A film Ibrahimovic saját kezdeményezése alapján készül, és feltehetőleg címében foglalja majd Rosengard városát, ahonnan indult a bosnyák felmenőkkel rendelkező svéd futballista.

A támadó korábban már kiadta „Zlatan vagyok” című könyvét, ami hatalmas népszerűségnek örvendett, ezért okkal bízhat benne, hogy a filmje is hasonlóan sikeres lehet.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
Tegnap, 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34
Ezek is érdekelhetik