Labdarúgás: kiderült, melyik topjátékos a világ leggyorsabbja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.28. 16:00
Arjen Robben, a Bayern München és a holland válogatott szélsője a leggyorsabb a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) európai élcsapatok futballistáit ilyen szempontból összevető tanulmánya szerint, amelyet a Marca madridi sportnapilap ismertetett.

Robben 37 kilométer/óra csúcssebességgel képes száguldani a pályán – áll a felmérésben. A lista ezüstérmese a londoni Arsenal játékosa, Theo Walcott 35.7-es mutatóval, míg a „villámemberek” lajstromában a harmadik helyet egy másik angol együttes, a Manchester United labdarúgója, az ecuadori Antonio Valencia foglalja el, aki 35.1-es értéket produkált. Az AS Romában futballozó elefántcsontparti Gervinhónál egy elmúlt idénybeli Inter–Roma olasz bajnokin regisztráltak kereken 35 kilométeres óránkénti sebességet, míg az ötödik Gareth Bale-nek, a Real Madrid walesi szélsőjének rekordja 34.7. A rangsor hatodikja a londoni Tottenham Hotspur focistája, Aaron Lennon, az ő száguldási csúcsa 33.8 kilométer/óra. Theo Walcott 35.7-es mutatóval, míg a „villámemberek” lajstromában a harmadik helyet egy másik angol együttes, a Manchester United labdarúgója, az ecuadori Antonio Valencia foglalja el, aki 35.1-es értéket produkált. Az AS Romában futballozó elefántcsontparti Gervinhónál egy elmúlt idénybeli Inter–Roma olasz bajnokin regisztráltak kereken 35 kilométeres óránkénti sebességet, míg az ötödik Gareth Bale-nek, a Real Madrid walesi szélsőjének rekordja 34.7. A rangsor hatodikja a londoni Tottenham Hotspur focistája, Aaron Lennon, az ő száguldási csúcsa 33.8 kilométer/óra.

A tanulmányból az derül ki, hogy a labdával hihetetlenül gyors megindulásra képes argentin Lionel Messinek, az FC Barcelona klasszis játékosának 32.5-es végsebessége csak a nyolcadik helyre elegendő, s csupán egyetlen pozícióval előzi meg őt a Real Madrid portugál sztárja, Cristiano Ronaldo, akinél 33.6 km/órás csúcsértéket mértek. A kilencedik helyet Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott támadója (31.2), a tizediket pedig Franck Ribéry, a Bayern francia kulcsembere foglalja el (30.7).

Érdekesség, hogy a spanyol labdarúgók leggyorsabbja a Real Madrid világ- és Európa-bajnok hátvédje, Sergio Ramos, ám ő is csak a 11. a sorban 30.6-os értékével.

Legfrissebb hírek

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
Tegnap, 7:44

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Sergio Ramos Busquetsről: A futball elvesztette az egyik legzseniálisabb középpályást

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 10:15

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Elszórakozta a büntetőt Sergio Ramos, nagy zakót kapott a csapata

Minden más foci
2025.09.25. 10:38

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16
Ezek is érdekelhetik