India: Zico vádol, Pirest lecsapta az ellenfél edzője?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.24. 12:04
null
Nem elég, hogy a Goa kikapott, a vádak szerint Pires még kapott is egyet (Fotó: ISL)
Robert Pires, az indiai profi bajnokságban (ISL) szereplő FC Goa világ- és Európa-bajnok francia támadója azt állítja: Antonio Lopez Habas, az Atlético de Kolkata edzője ököllel arcon verte őt. Az eset a két csapat csütörtöki mérkőzésén történt.

Pires vádját Zico, a Goa brazil edzője vitte a nyilvánosság elé. Elmondása szerint az Arsenal-legenda Pires már a találkozón szólt neki: Antonio López Habas, az Atlético de Kolkata trénere a szünetben a játékoskijáróban megütötte őt. Az ügyben mindkét csapat írt a liga fegyelmi bizottságának, és az eset a komisszárhoz került.

„Pires azt mondta, hogy az Atlético edzője ököllel arcon csapta őt, ez szégyenletes. Én csak azt mondom, amit a játékosom is nekem. Nem hiszem, hogy Pires hazudik és olyat állítana, ami valójában meg sem történt.”

Az eset kapcsán Utsav Parekh, a Kolkata társtulajdonosa a Telegraph-nak adott nyilatkozatot.

„Egyikünk sem volt jelen, amikor az állítólagos incidens történt. Írtunk az ISL-nek és várjuk, hogy kivizsgálják az ügyet. Nem lesz nehéz kideríteni az igazságot, mivel a biztonsági kamerák felvételei rendelkezésünkre állnak. Bármi is az igazság, a felvételekből hamarosan megtudjuk.”

A mérkőzést az Atlético de Kolkata nyerte meg 2–1-re, a volt brazil válogatott André Santos góljára Calvin Lobo egy duplával válaszolt.

Legfrissebb hírek

Pires szerint Henry jobb volt, mint Mbappé – videó

Foci Eb 2024
2024.06.21. 13:39

Olimpia 2036: a miniszterelnök szerint India készen áll a rendezésre

Egyéb egyéni
2023.10.27. 13:39

NOB: extra négy év Bach-elnökség a láthatáron

Olimpia 2024
2023.10.16. 10:01

Olimpia: Thomas Bach az e-sportot is beemelné a mozgalomba

E-Sport
2023.10.15. 08:04

Olimpia 2036: India is bejelentkezett a rendezésért

Egyéb egyéni
2023.10.14. 18:53

Videó: immár Icardi nevéhez fűződik minden idők egyik legkínosabb kihagyott büntetője

Minden más foci
2023.09.27. 11:50

MotoGP: Bezzecchi nyert Indiában, Bagnaia bukott és pont nélkül maradt

Egyéb autó-motor
2023.09.24. 14:34

Átigazolás: a Honvédtól távozott védő is Indiába szerződött

Labdarúgó NB II
2023.09.18. 08:42
Ezek is érdekelhetik