Ukrajna: két robbantás szombat reggel a Sahtar stadionjánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.23. 16:24
null
Komoly károk keletkeztek a Sahtar stadionjában (Fotó: corrieredellosport.it)
Tüzérségi támadások során érték találatok a Sahtar Donyeck labdarúgócsapatának stadionját, a Donbassz Arénát, amely többek között az egyik elődöntőnek is otthont adott a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon. Képek.

A klub szombaton közleményben jelentette be, hogy reggel 6 órakor két robbanás rázta meg a létesítményt és környékét, a támadásban számos kár keletkezett a stadion északnyugati homlokzatában. A Sahtar azt írta, az arénában dolgozók közül senki sem sérült meg.

A Donbassz Aréna öt évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit, a donyecki klub tulajdonosa, Rinat Ahmetov nagyjából 400 millió dollárt költött az arénára. Az 52 ezer néző befogadására alkalmas létesítményben öt Európa-bajnoki meccset rendeztek 2012-ben és rendszeresen adott otthont Bajnokok Ligája-találkozóknak is.

„Nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora kár keletkezett” – nyilatkozott az Xsport televíziós csatornának Szerhij Palkin, a Sahtar elnöke.

A Sahtar az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus miatt áthelyezte központját Donyeckből Kijevbe, a hazai mérkőzéseit pedig Lvivben játssza. Donyeck az ukrán kormány által irányított hadsereggel szembenálló oroszbarát szeparatisták egyik központja.


Komoly károk keletkeztek a Sahtar stadionjában (Fotó: corrieredellosport.it)
Komoly károk keletkeztek a Sahtar stadionjában (Fotó: corrieredellosport.it)
Komoly károk keletkeztek a Sahtar stadionjában (Fotó: corrieredellosport.it)
Komoly károk keletkeztek a Sahtar stadionjában (Fotó: corrieredellosport.it)

 

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Európa-liga: megőrizte hatgólos előnyét a Sahtar, idegenben is nyert a Legia

Európa-liga
2025.07.17. 23:33

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55

A Sahtar Doneck nyerte meg az Ukrán Kupát

Minden más foci
2025.05.14. 20:46

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Szmolek Apollónia végigmosolyogta a kéziválogatottnál töltött hetet

Kézilabda
2025.03.09. 08:40
Ezek is érdekelhetik