Sahtar: az edzőközpontnál robbant gránát, sérült nincs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.31. 11:18
A Sahtar Doneck stadionját, a Donbassz Arénát ért tüzérségi támadások után gránátok csapódtak be a Bajnokok Ligájában szereplő együttes edzőközpontjába is.



Az ukrán bajnok hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint az edzőkomplexum főépületének felső szintjén keletkeztek a legnagyobb károk. A szabadidős elfoglaltságokra kijelölt helyiség, valamint a konditerem hamuvá égett, a tűzoltók egész éjjel dolgoztak a lángok megfékezéséért.

A kommüniké – amely sérültekről nem számol be – hozzáteszi, a tűzoltóknak sikerült a tűz továbbterjedését megakadályozniuk.

A múlt hét végén a 2012-es Európa-bajnokság egyik elődöntőjének helyt adó Donbassz Arénánál, a Sahtar Doneck stadionjánál két bomba robbant, míg az edzőközpontnál két gránát csapódott be.

A Sahtar az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus miatt áthelyezte központját Doneckből Kijevbe, a hazai mérkőzéseit pedig Lvivben játssza. Doneck az ukrán kormány által irányított hadsereggel szembenálló oroszbarát szeparatisták egyik központja.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Európa-liga: megőrizte hatgólos előnyét a Sahtar, idegenben is nyert a Legia

Európa-liga
2025.07.17. 23:33

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55

A Sahtar Doneck nyerte meg az Ukrán Kupát

Minden más foci
2025.05.14. 20:46

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Szmolek Apollónia végigmosolyogta a kéziválogatottnál töltött hetet

Kézilabda
2025.03.09. 08:40
Ezek is érdekelhetik