CR vagy a bayernesek? Győzze meg zsűriző újságírónkat!

Vágólapra másolva!
2014.08.27. 20:11
null
Három kiváló játékos – ön szerint melyikük volt a legjobb?
Csütörtök délután Monacóban elkészítik a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását, és az újságírókból álló zsűri megválasztja az UEFA Év játékosa-díj nyertesét. Magyarországot mi képviseljük a szavazáson, amelyen még Cristiano Ronaldo, Arjen Robben és Manuel Neuer van versenyben. Ön kire voksolna? Győzzön meg minket kommentben, hogy melyik jelöltre szavazzunk!

Egy világbajnok, a legutóbbi aranylabdás és a hollandok jelenlegi legnagyobb klasszisa. Manuel Neuer és bayernes csapattársa, Arjen Robben, valamint Cristiano Ronaldo csütörtökön Monacóba érkezik, hogy megtudja, elnyeri-e az UEFA Év játékosa-díjat.

Az elismerés odaítélésében most Ön is részt vehet. Bár a jelöltünk már megvan, de észérvekkel talán még befolyásolhatóak vagyunk. Lobbizzanak, érveljenek hozzászólásban, győzzenek meg minket!

AZ EDDIGI GYŐZTESEK
Franck Ribéry (2012–2013)
Andrés Iniesta (2011–2012)
Lionel Messi (2010–2011)

A végső nyertest háromkörös szavazással választják meg a kijelölt újságírók. Az első fordulóban minden zsurnaliszta öt jelöltet nevezhetett a díjra, akik közül a tíz legtöbb pontot gyűjtő jutott tovább (a három döntős mellett Thomas Müller, Philipp Lahm, Lionel Messi, James Rodríguez, Luis Suárez, Ángel Di María és Diego Costa).

A második körben a tíz jelöltből kellett kiválasztani a három legjobbat, a döntő szavazásra pedig a BL-sorsolás előtt kerül sor.

Az UEFA Év játékosa-díjat az Európai Labdarúgó-szövetség alapította a European Sports Media sajtószervezettel karöltve, amelynek a Nemzeti Sport is tagja.

Az elismerést minden év augusztusában az a futballista kapja meg, akit az újságírókból álló zsűri a legjobbnak látott az azt megelőző egy esztendő teljesítménye alapján.

Az UEFA mind az 54 tagállama egy újságírót delegál a zsűribe, Magyarországot a Nemzeti Sport munkatársa, az online vezető szerkesztőként dolgozó Hegyi Dániel képviseli.

 

 

Legfrissebb hírek

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Nem mind arany, ami fénylik – a Cristiano Ronaldo-hatás Szaúd-Arábiára, 3. rész

Képes Sport
2025.06.02. 17:03

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48
Ezek is érdekelhetik