Átigazolások: Abidal a BL-csapat miatt visszautasította a Nice-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 13:33
A nyári átigazolási időszak a hajrájához érkezett, az európai labdarúgóklubok az utolsó akcióikat vezetik a piacon. Rövid összefoglaló az eddig még nem érintett, elmúlt órákban lezáruló, illetve fordulatot hozó ügyletekről.

A korábban a Barcelonában, legutóbb pedig a Monacóban játszó Éric Abidal megerősítette, hogy visszautasította a Nice ajánlatát, és a nizzai klub helyett a görög Olympiakoszt választotta. „Remélem, hogy helyes döntést hoztam. Talán csalódást okoztam néhány embernek, a Nice elnökének és az általam nagyon tisztelt Claude Puelnek (a csapat edzője – a szerk.). Nagyon szerettek volna, de az Olympiakosz mellett szólt, hogy játszhatok a Bajnokok Ligájában” – indokolt Abidal.Éric Abidal megerősítette, hogy visszautasította a Nice ajánlatát, és a nizzai klub helyett a görög Olympiakoszt választotta. „Remélem, hogy helyes döntést hoztam. Talán csalódást okoztam néhány embernek, a Nice elnökének és az általam nagyon tisztelt Claude Puelnek (a csapat edzője – a szerk.). Nagyon szerettek volna, de az Olympiakosz mellett szólt, hogy játszhatok a Bajnokok Ligájában” – indokolt Abidal.

S hogy miért fájhat különösen Abidal elutasítása? Nos, mert a francia utánpótlás-válogatott balhátvéd, Timothée Kolodziejczak épp most került Nizzából a Sevillához. A 22 éves, élvonalbeli szereplését a Lyonban megkezdő játékosért egyébként a Swansea is kifizette volna a 3-5 millió euró körüli átigazolási díjat, ám a futballista inkább az andalúziaiakat választotta. A lépés azért is váratlan, mert a Sevilla a nyáron már igazolt egy francia balhátvédet Benoit Tremoulinas személyében.

Az előző idényben az Intertől kölcsönben a Milannál lévő Matías Silvestre új csapata a Sampdoria lesz, ismét ideiglenes jelleggel. Az argentin már meg is kapta a 26-os mezszámot a genovaiaknál.

A Hamburg kameruni válogatott támadója, Jacques Zoua Törökországban, az Erciyessporban folytatja a pályafutását. Úgy tűnik, hogy a helyére Julian Green érkezik a Bayern Münchentől. A 19 éves amerikai válogatott szélső – aki a nyári vb-n két perccel a beállása után után bevette a belgák hálóját – egy évre, kölcsönbe érkezhet a bajoroktól, ha hétfőn megfelel az orvosi vizsgálaton.

Legfrissebb hírek

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik