Mexikó: a sikerkapitány tervezi a jövőt - Márquez nélkül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 07:50
Miguel Herrera, a mexikói labdarúgó-válogatottat a világbajnokságon a nyolcaddöntőig vezető szövetségi kapitány sajtótájékoztatón beszélt a nemzeti csapat jövőjéről. A szakembernek decemberben lejár a szerződése, ám elárulta, hogy jól haladnak a tárgyalások a hosszabbításról.

Herrera azt mondta, hogy közel állnak az egyezséghez és a részletekre még van idejük. A mexikói válogatott technikai igazgatója, Héctor González Inárritu pedig mindezt megerősítette. „A folyamatosság a legfontosabb, és ilyen értelemben a szakmai stáb maradása” – mondta González, amiből nem lehet kétséges, hogy kire bízzák a 2018-as vb-ig a válogatottat.

Herrera azt is elmondta: az El Tri szurkolói változásokra számíthatnak, néhány veteránnak ugyanis aligha lesz helye a jövőben a csapatban, amelyet a 2012-es olimpiai bajnok és a 2011-es U17-es világbajnok keret legjobbjaira kíván építeni.

„Át kell gondolnunk a helyzetet, de alighanem néhány játékos egy ciklus végére ért. Rafa Márquezzel már beszéltem, Carlos Salcidóval még nem ültem le, de azt hiszem, meg kell köszönnöm nekik az eddigi munkát” – nyilatkozta Herrera arra a kérdésre, hogy továbbra is közülük kerül-e ki a csapatkapitány.

„Az alapoktól kell újraterveznünk bizonyos folyamatokat. Meg kell néznünk, hogy kik azok, akik illeszkednek a csapatba, ha jól játszanak. Függetlenül attól, hogy mexikóiak vagy honosítottak, figyelembe kell venni más országok példáját: a cél a győzelem. Az emberek is ezt akarják” – ecsetelte a kapitány, hogy az olyan fiatalok közül, mint Héctor Moreno, Hiram Meir, Hugo Ayala vagy Diego Reyes, kik lehetnek a vezérek.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
2025.03.24. 08:57

Videó: nem akármilyen gól született a mexikói bajnokságban

Minden más foci
2025.03.10. 09:25

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Formula–E: jól taktikázott a Nissan – Rowland nyert Mexikóban

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 22:18
Ezek is érdekelhetik