Görögország: új klubjában duplázott az NB I korábbi brazil gólkirálya

Vágólapra másolva!
2014.07.21. 09:10
André Alves – a Bp. Honvéd, a Kaposvár és a Videoton korábbi brazil légiósa, volt NB I-es gólkirály – két góllal vette ki részét görög élvonalbeli labdarúgócsapata, a Panaitolikosz Agrinio legutóbbi felkészülési mérkőzésén aratott győzelméből.

Az előző bajnoki kiírásban kilencedik helyen záró klub 5–0-s első félidőt követően 9–0-ra nyert a harmadosztályú Eolosz Karpenisi ellen. André Alves kezdőként kapott lehetőséget.

A támadó sikeres magyarországi időszakot követően 2012-ben igazolt a ciprusi Omoniához, majd lett a rákövetkező évben az arab emírségekbeli Dubai játékosa. Az év elején a kiesőjelölt – és végül az élvonaltól búcsúzó – Kaposvári Rákóczinál jelentkezett edzésre, sőt neve felvetődött a Ferencvárosnál is, de előző szerződését nem sikerült felbontania véglegesen, így a magyar együttesek nem tudták szerződtetni.

A görög klubhoz egyéves, 2015 nyaráig szóló szerződés köti.

Legfrissebb hírek

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
21 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
21 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2025.07.09. 14:56

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:16

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:39
Ezek is érdekelhetik