Oroszország: feladta magát a verekedő Zenit-szurkoló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.15. 16:50
A moszkvai rendőrségen feladta magát az a Zenit-szurkoló, aki vasárnap, a Dinamo Moszkva elleni összecsapáson megütötte a fővárosiak egyik futballistáját, Vlagyimir Granatot.

A 45 éves Alekszej Nyesztyerov elmondta, először a moszkvai klub vezetőit kereste fel, hogy tisztázza a történteket, ők azonban nem voltak rá kíváncsiak. Ezt követően döntött úgy, feladja magát a hatóságoknál.

„Úgy vadászott rám a rendőrség, mintha én lennék Andrej Csikatyilo. Minden olyan hirtelen történt, nem volt nagy harc” – mondta a drukker a leghírhedtebb orosz sorozatgyilkosra utalva.

A vasárnapi találkozón 4–2-re vezetett a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató moszkvai csapat, a 87. percben pályára özönlő szurkolók miatt azonban idő előtt be kellett szüntetni a találkozót. Az Orosz Labdarúgó-szövetség végül 3–0-s végeredményt állapított meg a Dinamo javára, valamint egymillió rubelre (6.4 millió forint) büntette a szentpétervári klubot, illetve arra kötelezte, hogy a következő szezon első két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött rendezze meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik