Monaco: Ranieri távozik a kispadról - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 15:42
A francia élvonalban szereplő AS Monaco felbontotta Claudio Ranieri vezetőedző szerződését – ezt Vagyim Vasziljev sportigazgató jelentette be keddi sajtótájékoztatóján.

A sportvezető elmondta, közös megegyezéssel döntöttek a szerződés megszüntetéséről. Azt mondta, nem volt könnyű döntés, hiszen a bajnoki második helyezés kiváló eredmény a PSG mögött, de a csapatnak új impulzusra van szüksége.

Vasziljev elmondta, megvan az új vezetőedző, de még nem jelenti be, ki ő, hiszen nem egyeztek meg mindenről, nincs aláírva a szerződés, és nem akarja elkiabálni a dolgot. A klub az új edzőtől szép támadófutballt vár.

A sportigazgató elmondta, a monacói projekt annak ellenére sincs veszélyben, hogy Dmitrij Ribolovjev válik, és felesége a vagyona felét, 3.3 milliárd eurót magával viszi.

Ami a játékosokat illeti, Eric Abidal a jövő héten dönt a jövőjéről, míg Radamel Falcao egészségi állapotáról a monacói orvosi stáb véleményt formált, de arról, hogy a csatár ott lesz-e a világbajnokságon, a kolumbiai szövetség és maga a játékos dönt.

A találgatások természetesen azonnal elkezdődtek az új edzővel kapcsolatban, egybehangzó sajtóhírek szerint a 39 éves Leonardo Jardim, a Sporting trénere válthatja Ranierit.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
18 órája

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
21 órája

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32

A PSG szerződtette a Jasin-díjra jelölt kapust – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.08.09. 20:55
Ezek is érdekelhetik