Franciaország: bemutatkozott a férfiakat irányító edzőnő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.23. 10:47
null
Határozott és megnyerő volt Helena Costa első sajtótájékoztatóján (Fotó: Action Images)
A francia másodosztályban szereplő Clermont Foot kispadján bemutatkozott a professzionális labdarúgás legmagasabb szintű férficsapatot irányító női edzője, Helena Costa.

A harminchat éves portugál szakember korábban, 2008 és 2011 között a Celtic játékosmegfigyelője volt, most azonban vezetőedzőként vállal munkát, és egyáltalán nem tart a kihívástól.

„Nem félek – mondta határozottan első sajtótájékoztatóján Helena Costa. – Ha nem tartanám képesnek magamat erre a feladatra, nem lennék itt. Ha nem gondolnám úgy, hogy a játékosok elfogadnak, és nem hinnék a saját munkámban, nem lennék itt.”

Kinevezésével Helena Costa lett a profi futball legmagasabb szintű férficsapatot irányító női edzője, elhódítva a címet Carolina Moracétól, aki 1999-ben a Serie C-ben szereplő Viterbesét irányította két mérkőzésen. Az új szakvezető bemutatására mintegy kétszáz érdeklődő érkezett a sajtó részéről.

„Tudom, hogy ez nagy lépés, és tisztában vagyok vele, hogy nagy nap, de 2014-et írunk. Értem a meglepődöttségüket, és azt is, hogy ekkora a sajtó érdeklődése, pedig nem kellene, hogy így legyen. Nézzenek rám úgy, mint egy átlagos edzőre!”

Mindeközben játékvezetői fronton is gazdagodott egy női résztvevővel a Ligue 2. A francia második vonalban a következő szezontól a bajnokság történetének első női játékvezetője is munkába áll. Stéphanie Frappart az elmúlt években a harmadosztályban fújta a sípot, előléptetését követően büszkén nyilatkozott.

Stéphanie Frappart munka közben (Forrás: 101greatgoals.com)
Stéphanie Frappart munka közben (Forrás: 101greatgoals.com)

„Megtiszteltetés lesz nőként ezen a szinten bíráskodni, leginkább azért, mert én lehetek az első. Az elmúlt évben az ötödik legjobb játékvezető lettem az országban, így nyugodt szívvel vállaltam el a felkérést, izgalommal tekintek a jövőbe. Tudom mi vár rám, munkámat a teljesítményem fogja meghatározni, akárcsak férfi kollégáimét.”

A fejlemények ismeretében a 2014–2015-ös szezonban talán olyan mérkőzésre is sor kerül majd a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban, amelyen egy női edző és egy női játékvezető is főszerepet vállal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik