Marseille: korábbi argentin kapitány lehet az új edző

Vágólapra másolva!
2014.04.08. 14:24
Francia sajtóhírek szerint Marcelo Bielsa Marseille-ben tárgyal, és elképzelhető, hogy ő lesz a kikötőváros futballcsapata, a korábbi BL-győztes Olympique Marseille vezetőedzője a következő idénytől.

Marcelo Bielsa ott volt az OM legutóbbi bajnoki mérkőzésén, tárgyalt a klub vezetőivel, megtekintette az edzőkomplexumot. A francia RTL kedden azt jelentette, hogy a korábbi hírekkel ellentétben Bielsa nem utazott haza gondolkodni az állítólagos ajánlaton, ehelyett már a következő huszonnégy órában újra találkozik az OM vezetőivel.

A francia sajtó úgy tudja, Bielsa nem szívesen dolgozna együtt a klub jelenlegi erős emberével, a sportigazgatói poszt betöltése mellett tél óta a vezetőedzői teendőket is ellátó José Anigóval – akit amúgy a Marseille szurkolói is kikezdtek.

A korábban az argentin és a chilei válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltő, 58 esztendős Bielsa legutóbb az Athletic Bilbao vezetőedzője volt, felerészben igen sikeres időszak lezárulta, vagyis tavaly nyár óta nincs edzői megbízása.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
14 órája

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
17 órája

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32

A PSG szerződtette a Jasin-díjra jelölt kapust – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.08.09. 20:55
Ezek is érdekelhetik