Gyász: megverték, belehalt a 21 éves asszisztens

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 21:02
Meghalt egy 21 éves játékvezető-asszisztens, akit szurkolók vertek meg a ghánai másodosztályú labdarúgó-bajnokságban – tájékoztatott róla az ország szövetsége (GFA).

Kwame Andoh Kyeit az országi nyugati részén található Bordie-ban rendezett március 2-ai Gold Stars–Naajoe Royals mérkőzés közben támadták meg, és pénteken hunyt el.

„A szövetség egyik nagy ígéreteként, a jövő nagy játékvezetőjeként tartották őt számon, akit a társai rendkívüli módon tiszteltek” – olvasható a szövetség közleményében, amely kitér rá, hogy a GFA minden lehetséges eszközével együttműködik a rendőrséggel abban, hogy kézre kerítsék az elkövetőket.

Andoh Kyei halálának körülményei ugyanakkor egyelőre tisztázatlanok, a beszámolók szerint ugyanis az incidens után közvetlenül nem kapott orvosi ellátást, fájdalmai napokkal később erősödtek, rosszul lett, és a kórházba szállítása után nem sokkal meghalt.

Az ügyben vizsgálat folyik, ugyanakkor a ghánai játékvezetőket tömörítő szervezet bojkottal lépett fel az ország nyugati részén, mert közlésük szerint a játékvezetők gyakorlatilag semmilyen védelemmel nem rendelkeznek, és nincs garantálva a biztonságuk.

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27
Ezek is érdekelhetik