MLS: David Beckham globális klubot ígért Miaminak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 17:31
null
David Beckham nagy tiszteletnek örvend Miamiban (Fotó: Reuters)
David Beckham hivatalosan is bejelentette, hogy futballcsapatot alapít Miamiban, amellyel csatlakozik az észak-amerikai MLS jelenleg 19 csapatos mezőnyéhez. A floridai klubbal együtt 2015-re 22 csapatosra bővülhet a liga mezőnye.

Beckham lesz az első korábbi profi sportoló, aki tulajdonosként száll be az MLS-be, amelyben korábban a Los Angeles Galaxy játékosakéntszerepelt. A sajtótájékoztatón elmondta, a városban épülő stadionhoz nem kéri a város vezetőségének vagy Florida állam segítségét, ő és támogatói ezt saját költségen megvalósítják.

Az angol, spanyol és francia bajnok, Bajnokok Ligája-győztes és vb-résztvevő Beckham elmondta, már most rengeteg játékossal felvette a kapcsolatot, akik szívesen csatlakoznának az egyelőre még nem nyilvános nevű csapathoz.

„Sztárokat szeretnék a csapatomba, mert tudom, milyen nagyszerű, amikor összeáll egy tehetséges társaság. Ezen kívül jól működő akadémiát tervezek a klubhoz, a külföldi játékosok ugyanis csak a kezdetet jelentenék, hosszú távon a helyi srácokra is számítok – mondta Beckham. – Lesznek nehéz pillanataink, de több lesz a felemelő momentum. Milliók támogatására számítok, globális klubunk lesz."

A jelenlegi 19 csapathoz New York és a szintén floridai Orlando csatlakozik még, a miami projekttel hírbe hozott LeBron Jamesről a szerdai sajtótájékoztatón nem esett szó.

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
Tegnap, 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45

Az MLS-csapat bejelentette Thomas Müller érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 19:20

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42
Ezek is érdekelhetik