Kazahsztán: orosz váltja a korábbi Loki-edzőt a kispadon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 08:19
Az orosz Jurij Krasznozsan lett a kazah labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.

Az 50 éves orosz tréner a cseh Miroslav Beráneketváltja a poszton, aki korábban magyar bajnoki címet szerzett a Debrecennel.

Beránek szerződése az év végén lejárt, és a napokban vált bizonyossá, hogy nem hosszabbítják meg. A most 56 esztendős cseh tréner 2011 óta irányította a kazah válogatottat, a mérlege 24 mérkőzésen 5 győzelem, 6 döntetlen, 13 vereség (20.83 %).

Utódja eddig csak Oroszországban edzősködött, legutóbb tavaly május és október között a Tyerek Groznij szakvezetője volt. Kevés sikerrel, hiszen 14 meccsből mindössze egyet nyert meg az orosz élvonalban a csecsen gárda, Krasznozsan pedig lemondott.

BERÁNEK DEBRECENBEN

Beránek 2006 augusztusa és 2007 novembere között dolgozott Debrecenben. 2006 augusztusában Supka Attilától vette át a csapatot, és a szezon végén bajnoki címet, illetve Magyar Kupa-ezüstöt ünnepelhetett a Lokival.

Legfrissebb hírek

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Sztanyiszlav Csercseszov távozik a kazah válogatottól – hivatalos

Minden más foci
2025.01.27. 15:18

Búcsúzott a címvédő a tenisz United-kupán

Tenisz
2025.01.01. 16:36

Ausztria mindhárom pontot elvitte Kazahsztánból, a vártnál simábban nyertek a norvégok Szlovéniában

Minden más foci
2024.11.14. 17:57

Csercseszovék továbbra is lőtt gól nélkül, Almatiban nyert Szlovénia Kazahsztán ellen

Minden más foci
2024.10.13. 16:54

Sesko és Aktürkoglu is mesterhármassal vezette győzelemre hazáját, Haaland góljával nyertek a norvégok

Minden más foci
2024.09.09. 22:55

NL: Kazahsztán féken tartotta Haalandékat, Litvániában nyert Ciprus

Minden más foci
2024.09.06. 19:59

Szongoth Domán: Felszabadultan tudtam játszani, és ilyenkor jönnek ezek a dolgok

Jégkorong
2024.08.29. 18:26
Ezek is érdekelhetik