Edzősors: Lippi az év végén befejezi klubedzői pályafutását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.17. 17:53
Marcello Lippi, az Ázsiai BL-győztes Kuangcsou Evergrande vezetőedzője bejelentette, hogy az év végén befejezi klubedzői pályafutását, ami egyben azt jelenti, hogy szerződése lejártával távozik a kínai csapat éléről.

A 65 éves szakember 1985-ben a Pontederánál kezdte edzői karrierjét, majd több alsóbb osztályú együttes irányítása után a Napoli, a Juventus és az Internazionale kispadján is ült. Az olasz válogatott szövetségi kapitányaként összesen négy évet dolgozott, 2006-ban világbajnoki címet nyert hazája nemzeti csapatával.

2012 májusa óta a kínai Kuangcsou Evergrande vezetőedzőjeként tevékenykedik, tavaly ősszel Ázsiai Bajnokok Ligáját nyert a kantoni együttessel, amelyet azonban jövőre már biztosan nem ő irányít, hiszen nem hosszabbítja meg 2014 decemberében lejáró szerződését.

„Az év végén befejezem a klubedzői pályafutásomat. Nemzeti csapatot szeretnék irányítani, talán a kínai válogatottat, de ahhoz már nincs energiám, hogy egyesületnél dolgozzak" – mondta Lippi, akit annak idején a Real Madrid is szívesen alkalmazott volna.

„A spanyol klub hívott edzőnek, de én a Juventusnál dolgoztam, és nem gondoltam másik együttesre" – tette hozzá a BL-győztes, ötszörös olasz bajnok edző.

Legfrissebb hírek

Erik ten Hag igent mondott a Leverkusennek, de érkezése nincs kőbe vésve – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.23. 09:03

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 08:11

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

A spanyol negyedosztályban kapott kispadot a Barca ikonikus kapusa

Spanyol labdarúgás
2025.04.24. 19:14

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
2025.04.18. 20:47

Ritka a betyárbecsület – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.04.07. 23:16

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36
Ezek is érdekelhetik