Románia: a Fraditól távozó védő közel a Petrolulhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.25. 08:40
A román élvonalban második helyen álló Petrolul Ploiesti mindenképp szeretne középhátvédet igazolni. Korábban felvetődött a ferencvárosi Muhamed Besic szerződtetése is, most azonban úgy tűnik, a zöld-fehérektől távozó brazil Gerson lesz a befutó a posztra.

Gerson a téli felkészülés kezdete előtt bontott szerződést a Ferencvárossal. (A klub tájékoztatása szerint azért, mert nem jelent meg az első edzésen, a brazil játékos viszont azt állítja, szóltak neki, hogy ne is jöjjön, mert nincs rá szükség.) Ezt követően anyaegyesülete, az osztrák másodosztályú Kapfenberg jelezte, továbbra is szeretnék kölcsönadni a 22 éves védőt. Gersont azóta hírbe hozták a görög Aszterasz Tripolisszal, a héten pedig feltűnt a Törökországban edzőtáborozó román Petrolul Ploiesti-nél.

A beszámolók szerint Gerson hamar megtalálta a közös hangot a társakkal, annak köszönhetően, hogy három brazil is található a keretben. A védő eddig csak edzéseken vett részt, de a gsp.ro beszámolója szerint a Petrolul nagyon közel áll ahhoz, hogy szerződtesse. A transfermarkt.de pedig már a klub játékosai közé sorolja Gersont is.

A bajnoki címre törő, az éllovas Astrától két ponttal elmaradó Petrolul a télen már szerződtette a válogatott csatárt Adrian Mutut, és a csapatot erősíti a korábban a Videotonban is futballozó Walter Lee.

 

 

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
3 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
4 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
7 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
17 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
22 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:40
Ezek is érdekelhetik