Izland: a magyar kapus 37 évesen ismét az élvonalban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.03. 10:53
Matus Sándor több év után ismét az izlandi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban védhet: a 37 éves magyar kapus ugyanis a Thór játékosa lesz a májusban kezdődő szezonban.

„Nem voltam sérült, nem hagytam ki edzést, a változást azzal indokolták, hogy kilenc év alatt nem tudtunk feljutni, fiatalítanak, új csapatot építenek – ecsetelte klubváltásának körülményeit Matus Sándor a feol.hu-nak. – Van is egy tehetséges kapusunk, tizenkilenc éves, korosztályos válogatott, akit én neveltem ki. Ő kap bizalmat a május elsején kezdődő idényben. A klubnál marasztaltak, a korosztályos csapatok kapusedzőjeként dolgozom mellékállásban, immár hét éve. Ez a szerződés él tovább, viszont ahogy híre ment, hogy a KA-nál nem folytatom, a tizennyolcezres város másik egylete, a Thór ajánlott egy plusz egy éves szerződést. A két kapustól elköszöntek, én leszek az első számú. Idén a nyolcadik helyen végeztek, két éve még az Európa-ligában szerepeltek. Ha bennmaradunk és a huszonkettőből tizenöt meccsen védek, a szerződésem egy év múlva automatikusan meghosszabbodik.”Matus Sándor a feol.hu-nak. – Van is egy tehetséges kapusunk, tizenkilenc éves, korosztályos válogatott, akit én neveltem ki. Ő kap bizalmat a május elsején kezdődő idényben. A klubnál marasztaltak, a korosztályos csapatok kapusedzőjeként dolgozom mellékállásban, immár hét éve. Ez a szerződés él tovább, viszont ahogy híre ment, hogy a KA-nál nem folytatom, a tizennyolcezres város másik egylete, a Thór ajánlott egy plusz egy éves szerződést. A két kapustól elköszöntek, én leszek az első számú. Idén a nyolcadik helyen végeztek, két éve még az Európa-ligában szerepeltek. Ha bennmaradunk és a huszonkettőből tizenöt meccsen védek, a szerződésem egy év múlva automatikusan meghosszabbodik.”

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
18 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik