PSG: „Én érkeztem elsőként, és én megyek el utoljára"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.02. 12:41
Javier Pastore, a francia labdarúgó-bajnokságot (Ligue 1) veretlenül vezető Paris Saint-Germain argentin légiósa cáfolja azokat a pletykákat, amik szerint elvágyódik a klubtól, és akár már a télen máshová igazolhat, például vissza Olaszországba.

„Minden híresztelés hamis, semmi közük a valósághoz. Ahogyan már korábban megmondtam, én érkeztem elsőként a klubhoz, és én megyek el utoljára" – mondta az argentin játékos a Radio Monte Carlónak, utalván arra, hogy az utóbbi évek külföldi sztáráradatát ő indította el a párizsi klubnál.

A 2011-ben Palermóból igazolt argentin játékos a Lyon elleni vasárnapi bajnokin – majdnem egy hónap után, az idényben mindössze hetedszer – tagja volt a PSG kezdőcsapatának, ám a középpálya összeállításakor Laurent Blanc vezetőedző Marco Verrattit, Thiago Mottát és Blaise Matuidit általában elé sorolja.

„Harcolni fogok! – jelentette ki Pastore. – Minden posztra sokan vagyunk, de mindent meg fogok tenni, hogy rendszeresen ott legyek a kezdőcsapatban. S hogy miért jártam nemrég Olaszországban? Meglátogattam a barátaimat, moziban jártam, semmi több."

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11
Ezek is érdekelhetik