Labdarúgás: Raúl Pelé és Beckenbauer útját követheti?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.25. 21:19
Giovanni Savarese vezetőedző Raúllal erősítené meg a New York Cosmos labdarúgócsapatát.

A 2010-ben újjáalapított Cosmos novemberben megnyerte az MLS utáni legmagasabb szintű profiligának számító NASL döntőjét, a győztes gólt a spanyolok Európa-bajnok középpályása Marcos Senna szerezte. A New York-i gárda vezetőedzője, Giovanni Savarese már a következő idényre koncentrál, amelyben szíve szerint csapatában tudná a Real Madrid legendáját, a jelenleg a katari al-Szaddot erősítő Raúlt.

„Ha most igazolhatnék egy csatárt, Raúlt választanám legszívesebben, mégpedig a személyisége miatt. Pont egy ilyen típusú, ilyen profizmussal, elkötelezettséggel és tehetséggel rendelkező embert szeretnénk a klubunknál látni" – nyilatkozta a 42 éves venezuelai szakember.

A Cosmos vezetői hivatalosan még nem beszéltek a 36 éves spanyol csatár lehetséges szerződtetéséről, de a Marca szerint Savarese „bókjai" jelzésértékűek.

A jelenlegi csapat elődjének számító „eredeti" New York Cosmosban pályafutásuk végén olyan klasszisok fordultak meg, mint Pelé vagy Franz Beckenbauer.

Legfrissebb hírek

BL: Raúl keze alatt fejlődik a Real harmadik gólját szerző Nico Paz

Bajnokok Ligája
2023.11.30. 10:08

Union Berlin: Raúl is Schäfer klubjának edzőjelöltjei között

Német labdarúgás
2023.11.25. 12:18

Real Madrid: Pérezék bizalma elveszett? Alonso vagy Raúl válthatja Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2023.09.26. 14:19

La Liga: Real Madrid-legendát nevezhet ki a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2023.09.07. 14:34

Légiósok: Gazdag góllal segítette győzelemhez a Philadelphiát – videó

Légiósok
2023.07.23. 07:31

Edzősors: a Real Madrid legendája visszautasította a PL-csapat megkeresését

Angol labdarúgás
2023.02.07. 11:20

Pelé: amikor magyar futballisták játszottak a legnagyobb ellen

Minden más foci
2022.12.30. 10:02

La Liga: „El sem tudják képzelni, Messi milyen mondatokkal provokált”

Spanyol labdarúgás
2022.10.11. 10:45
Ezek is érdekelhetik