A PSG meg akarta venni C. Ronaldót, de kudarcot vallott

Vágólapra másolva!
2013.12.09. 17:05
null
C. Ronaldo köszönte, nem kért a PSG ajánlatából (Fotó: Reuters)
A francia Ligue 1-ben szereplő Paris Saint-Germain volt sportigazgatója, Leonardo elmondta: a dúsgazdag párizsi klub meg akarta venni Cristiano Ronaldót a Real Madridtól, de ez „lehetetlen küldetésnek” bizonyult.

Leonardo a TF1 televízió futballmagazinjának, a Telefootnak mondta el, hogy a PSG valóban „bekopogott” Cristiano Ronaldóért, de hiába próbáltak meg mindent a párizsiak vezetői, a portugál világsztár ellenállásán megbukott a dolog.

„Mindent megtettünk, ami emberileg lehetséges volt, de képtelenek voltunk megszerezni. Lehetetlen küldetésre vállalkoztunk. Azt mondta nekünk, hogy a PSG nagyszerű csapat, de Madridban akar maradni” – mondta Leonardo.

„Ronaldo, Messi, Ribéry, ez az álomtrió. Ha megcsillan a lehetőség, hogy bármelyiküket szerződtetni lehet, akkor meg kell próbálni. Személy szerint én Ribéryt szerettem volna Párizsba hozni” – folytatta a volt sportigazgató, aki azt is megerősítette, hogy az Európa legjobb utánpótláskorú futballistájának megválasztott Paul Pogbát is „üldözte” a PSG.

„Pogba elég jó ahhoz, hogy a PSG-ben játsszon. Megpróbáltuk szerződtetni, de nem sikerült” – árulta el.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
15 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:06

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:45

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20
Ezek is érdekelhetik