UEFA Futsal Cup: egyik legjobbja nélkül az ETO az elitkörben

Vágólapra másolva!
2013.11.13. 14:23
Minél több pontot szeretne szerezni a Rába ETO csapata az UEFA Futsal Cup jövő heti, lisszaboni csoportküzdelmei során, amelyből az első helyezett jut be a négyes döntőbe.

A magyar bajnok szerdai, győri sajtótájékoztatóján Drucskó Zoltán ügyvezető elnök leszögezte, erős csoportba kerültek, majd hozzátette: a portugál Sporting élvezi a hazai pálya előnyét, az azeri Araz az ETO információja szerint ezekben a napokban is erősíti a játékoskeretét, a holland Eindhoven ellen viszont jó esély van a győzelemre.

A klub vezetősége azt várja, hogy ebben a kiírásban minél több pontot gyűjtsön a csapat, amely így a mostani második helyett jövőre esetleg az első kalapba kerülhetne. A selejtezőkörben százszázalékosan teljesített az ETO.

„A tervünk az, hogy a jövőre Győrben elkészülő új, multifunkcionális csarnokban elitkört rendezhessünk – folytatja Drucskó Zoltán. – Akkor szerintem reális esélyünk lenne arra, hogy akár a final fourba is bekerüljünk.”

A jövő csütörtöktől vasárnapig tartó tornáról hiányozni fog a spanyol Víctor talpcsonttörés miatt. A győri klub szerette volna pótolni őt, de a magyar átigazolási szabályzat ezt nem teszi lehetővé.

„Meggyőződésem, hogy ez hiba a magyar szövetség részéről, ugyanis mi nemcsak az ETO-t, hanem Magyarországot és a magyar labdarúgást is képviseljük a futsalbajnokok között – fogalmazott David Madrid, a Rába ETO spanyol vezetőedzője. – A papírforma alapján a Sporting a favorit, de ennek nincs nagy jelentősége. Az első meccsünket játsszuk vele, döntő lehet, hogy milyen eredményt érünk el. A csapatunkban a nehézségek ellenére érzek annyi erőt, hogy ha a szerencse mellénk áll, nagy dolgokat is meg tudunk valósítani.”

UEFA FUTSAL CUP
AZ ELITKÖR LISSZABONI CSOPORTJÁNAK PROGRAMJA
November 21., csütörtök

Araz Naxcivan (azeri)–Eindhoven (holland) 18.00
Sporting (portugál)–RÁBA ETO 20.30
November 22., péntek
RÁBA ETO–Araz Naxcivan 18.00
Sporting–Eindhoven 20.30
November 24., vasárnap
Eindhoven–RÁBA ETO 14.30
Araz Naxcivan–Sporting 17.00 Drucskó Zoltán ügyvezető elnök leszögezte, erős csoportba kerültek, majd hozzátette: a portugál Sporting élvezi a hazai pálya előnyét, az azeri Araz az ETO információja szerint ezekben a napokban is erősíti a játékoskeretét, a holland Eindhoven ellen viszont jó esély van a győzelemre.

A klub vezetősége azt várja, hogy ebben a kiírásban minél több pontot gyűjtsön a csapat, amely így a mostani második helyett jövőre esetleg az első kalapba kerülhetne. A selejtezőkörben százszázalékosan teljesített az ETO.

„A tervünk az, hogy a jövőre Győrben elkészülő új, multifunkcionális csarnokban elitkört rendezhessünk – folytatja Drucskó Zoltán. – Akkor szerintem reális esélyünk lenne arra, hogy akár a final fourba is bekerüljünk.”

A jövő csütörtöktől vasárnapig tartó tornáról hiányozni fog a spanyol Víctor talpcsonttörés miatt. A győri klub szerette volna pótolni őt, de a magyar átigazolási szabályzat ezt nem teszi lehetővé.

„Meggyőződésem, hogy ez hiba a magyar szövetség részéről, ugyanis mi nemcsak az ETO-t, hanem Magyarországot és a magyar labdarúgást is képviseljük a futsalbajnokok között – fogalmazott David Madrid, a Rába ETO spanyol vezetőedzője. – A papírforma alapján a Sporting a favorit, de ennek nincs nagy jelentősége. Az első meccsünket játsszuk vele, döntő lehet, hogy milyen eredményt érünk el. A csapatunkban a nehézségek ellenére érzek annyi erőt, hogy ha a szerencse mellénk áll, nagy dolgokat is meg tudunk valósítani.”

UEFA FUTSAL CUP
AZ ELITKÖR LISSZABONI CSOPORTJÁNAK PROGRAMJA
November 21., csütörtök

Araz Naxcivan (azeri)–Eindhoven (holland) 18.00
Sporting (portugál)–RÁBA ETO 20.30
November 22., péntek
RÁBA ETO–Araz Naxcivan 18.00
Sporting–Eindhoven 20.30
November 24., vasárnap
Eindhoven–RÁBA ETO 14.30
Araz Naxcivan–Sporting 17.00

Legfrissebb hírek

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsalklub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:12

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
2025.07.10. 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06

Futsal: Veszprémben idén minden csillag együtt állt a sikerhez

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 17:28

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05

Futsal: Thiago és Gajzágó Flóra lett az NB I-es idény legjobbja

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik