Hollandia: Némethék kilenc ember ellen ikszeltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.23. 22:39
Hiába játszott kettős emberelőnyben több mint 70 percen keresztül a Németh Krisztiánt kezdőként foglalkoztató Roda, végül örülnie kellett annak is, hogy egy pontot szerzett az AZ Alkmaar otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.

A játékvezető a 12. percben Nick Viergevert, hét perccel később pedig Nemanja Gudeljt küldte le a pályáról azonnali pirossal.

Ekkor úgy tűnt, megpecsételődik az AZ Alkmaar sorsa, de Dick Advocaat együttese kétszer is vezetést tudott szerezni, amivel akár begyűjthette volna a három pontot.

Németh Krisztiánt a 80. percben cserélte le Ruud Brood vezetőedző, és a helyette beálló Vasil Shkurtaj révén a 90. percben összejött az egyenlítés.

Az Ajax legyőzte a Heraclest, így vasárnapig mindenképpen az első helyen marad.

EREDIVISIE, 14. FORDULÓ
AZ Alkmaar–Roda 2–2
Cambuur–NEC 2–1
Ajax–Heracles 3–0
KORÁBBAN
PSV Eindhoven–Heerenveen 1–1

Legfrissebb hírek

Távozott az Ajaxtól Kovács Bendegúz, Hollandián belül váltott

Légiósok
10 órája

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Németh Krisztián: Ma is azt érzem, várnak tőlem valamit, ha pályára lépek

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 07:54

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

Az MTK szerződést hosszabbított Németh Krisztiánnal – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 10:30

Kerkez Milos: Olaszország nyugodt, Magyarország a szeretet, Anglia pedig az őrület

Légiósok
2025.05.15. 18:04

Vancsa Zalán távozik Hollandiából – hivatalos

Légiósok
2025.05.14. 10:46

Konferencialiga: adminisztratív hiba miatt biztosan nem indulhat a Fortuna Sittard

Európa-konferencialiga
2025.05.13. 14:55
Ezek is érdekelhetik