FIFA: új Aranylabda-szavazás a pótselejtezők után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 09:01
null
Cristiano Ronaldónak jól jöhet a meghosszabbított szavazási időszak (Fotó: AFP)
Először a spanyol El Mundo Deportivo írta meg, s azóta több lap is beszámolt arról, hogy a FIFA és a France Football a világbajnoki pótselejtezőket követően november 29-ig kitolta az Aranylabda-szavazás határidejét, és közölte a szavazásra jogosultakkal, hogy módosíthatják korábbi voksaikat.

A szavazás eredeti határideje már lejárt, s az El Mundo szerint minden idők legkevesebb szavazata érkezett be – a jogosultak körülbelül nyolcvan százaléka élt csak a jogával. Az alacsony részvételi arány és néhány, a pótselejtezőkön látott remek teljesítmény – elsősorban Cristiano Ronaldóé – arra sarkallta a FIFA elöljáróit, hogy kedd este lépjenek, és tulajdonképpen új voksolást írjanak ki (persze aki korábban szavazott, és nem akar módosítani, annak a régi voksai számítanak). A döntésről hivatalos közleményt nem adott ki a FIFA, de Alex Stone, a szervezet közösségimédia-menedzsere a Twitteren megerősítette.

Sepp Blatter FIFA-elnök kedden a Twitteren fantasztikusnak nevezte Cristiano Ronaldo teljesítményét, de figyelmeztetett mindenkit arra, hogy a szövetségi kapitányok, a csapatkapitányok és a sajtó munkatársai szavaznak az Aranylabda győztesére, nem ő. Az új szavazás azonban mindenképpen kedvez a portugálnak.

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08
Ezek is érdekelhetik